Szokoly Viktor: Mészáros Lázár emlékiratai - 1. kötet (1867)
— 150 — történt, — előbb azokat fogom itt előszámlálni és csak azután térek a sz. tamási ostromra vissza. Felhoztam, hogy nem sikerült az alkotmány miatti összeütközés kiegyenlítése, sőt hogy a kibékülési igyekezetnek még hajlamát sem lehete látni. — — — — Ezenközben a méltóságaitól csak nem rég megfosztott Jellasics szept. 4-dikén előbbi hivatalaiba visszahelyeztetett, mire a bán célját elértnek hivén, egész erejével készült a Magyarországba intézendő berohanásra s környezetének, híveinek azt igéré, hogy egy hét múlva már Pesten fog reggelizni. Hogy pedig a pestiek a bán fogadásához előkészülhessenek és hogy a dunántúli, felkelésre kész népek tudják és érezzék a bán jelenlétét s átköltözését, sáska-menny iségtí éhes néptömeget hurcolt magával, mely a mint egy részről rablásaival s féktelen viseletével később kevés becsületet vallott, másrészt elég kárt okozott a szegény — — — — dunántúli lakosságnak. Mielőtt Batthyányinak az általa szerkesztett uj minisztérium vázlatára felelet érkezett s mielőtt a többi eseményt elésorolnám, — noha ezek Sz. Tamás ostroma előtt történtek, — az alábbiakat beszélem el, hogy aztán zavartalanul folytathassam firkámat. Én lévén a bácsi ügyek első szereplője s ismervén eszközeimet, — működésem sikerét is kiszámíthattam. Mivel pedig sikerrel egyelőre nem igen kecsegtettek eszközeim, elhamarkodni nem akartam a dolgot, s azért sürgető ostromrai