Szokoly Viktor: Mészáros Lázár emlékiratai - 1. kötet (1867)

- 9 — Akármint édesgettem, akármint cirógattam, okokkal ostromoltam, — megnyernem nem sikerült; söt a legnagyobb ellenszenvvel nyilatkozott, úgy hogyha nem gondolám békességes tűréssel kiegyenlíteni birni a darabosságokat, talán hatalmam súlyát is kellett vala éreztetnem. — Azonban azon remény, hogy bonyolódásainkból kimotolálhatjuk magunkat, engesztelővé tett, remélvén, hogy idővel a vonakodók is a közös ügyhöz pártolnak. — Elhagyám őt tehát s nem bolygatám tovább; meglátogattam barátaimat, s ismerkedtem ujakkal; az elsők közt a később ügyünkhöz ragaszkodónak mutatkozó báró Bakonyi ezredes s más régi, ezredbeli reminiscentiák voltak. Másnap gőzösön Pestnek forditám utamat, minő érzetekkel? — nem igen tudom. Nyugodt nem, de víg sem, szomorú sem valék, hanem olyas török Allah kerim! — „nagy az Isten"-féle apathiában szemléltem a szép Esztergomot, Visegrádot stb. Néhány szép asszony rám ismert, s noha tagadám minőségemet, mégis a szép szemek hatással voltának és azért beszédbe eredtem velük. Egyik szép asszony húgának kezeskedtem is testvére életeért, ki akkor élt is, de egy hó múlva Goitonál, Olaszhonban, egy golyó szépen elvitte fejét, úgy hogy több percig még egyenesen ült lován. Ez Metséry főhadnagy vala. A gőzös rosz volt — — — — — — — — Végre Pestre érkezém. Az emberek egy nappal előbbre vártak és vártak; — később érkeztem, és mégis vártak, úgy hogy még egy kis speechet is kellé tartanom, mely három szóval az éljent szintoly éljennel viszonozta. Ok megelégedtek, csak én nem, ki nem akartam, nem tudtam, nem szerettem nyilvános téren szónokolni, mutogatni és fitogtatni magamat; — mégis kényszerittettem azt tenni; — bele estem, s mit volt mit tenni? — tűrtem.