Szokoly Viktor: Mészáros Lázár emlékiratai - 1. kötet (1867)

— 133 — tathatott; és mivel az ó-hittíek vezetőinek alattomos fonclorkodása a lázadást sikerrel kecsegtette, most ezek szintén nyilvánosan részt vó'nek ebben. S igy lön, hogy Bács és a Bánát nyilvános lázongásban létezett, s hogy a fölfegyverzett határőrezredek ugy, valamint a német-bánáti, oláh-bánáti s péterváradiak is ellenünk kezdettek harcolni, a kik emissáriusaik által folytonos ingerültségben tartattak. — — — — — — — Elég az hozzá, a Tiszán, Dunán és Dráván-túli más'fajokkal bajunk volt, kik között a magyar ügy ugyan sok barátot számlált, de többnyire csak olyas békés embereket, kiket Solon törvénye Athénből számkivetett volna, hol — mint ez tudva van, — az ottani mozgalomban részt nem vevők száműzettek. Ezen békés emberek sóvárogtak a magyarok segítsége után, és a mint már fennebb előhoztam, ők is keresztülmentek azon kérési kór időszakán, melyben eleinte csak néhány sorkatonát, aztán néhány puskát, később pedig néhány ágyát kértek, hogy magukat az ördöo-ök ellen is sikeresen védhessék. o Az akkor még törvényes magyar kormány az ausztriai láncolattól egészen nem mentvén föl magát, de szakadásához közelitvén, a világkereskedéstől elszigetelt állapotában csekély eszközökkel birt, miért is csak szép szavakat, vigasztalást és segitségi Ígéretet birt a távolból nyújtani, s a magyar ügyet annak pártolóival együtt csak a jó Istenre bizhatta, s ennélfogva az alvidékek hozzánk szitói kedvök ellen is a másik részt kényszerültek pártolni. Ezekből következett, hogy a Tiszán s Dunán-inneni és túli, meg az alsó-dunai szláv fajok csaknem átalánosan fegyverben álltak.