Szokoly Viktor: Mészáros Lázár emlékiratai - 1. kötet (1867)

— 101 — mai értekeztünk, — a hivatalos kötelesség teréről a vonzóbb barátira tértünk át. Hó' kézszorítással köszöntem meg barátomnak oly önkénytesen ajánlt s végzett önfeláldozását, ki határozottan kinyilatkoztatta, hogy a hon . . . ügye mellett mindvégig kitartó készségű lesz, bár az ügy szerencsés kimenetele feletti jóslatai zöld színbe nem valának öltözve. Elvégezvén a végzendőket, másnap meg Bácsnak fordítottam a kocsi rúdját s most már valamivel több felvigyázat mellett; mert idejöttemről a rácok értesülvén, be szerettek volna keríteni, mit azonban Melencén az ott tanyázó pár század megakadályozott. Péterváradot, Temesvárt, Aradot, Eszéket örömest meglátogattam volna, de mivel megígértem, hogy 8 nap múlva visszatérek, egyenesen Bajának tartottam, hol rám a gó'zhajó parancsolat szerint már várt. Báró Hrabovszky volt az egyedüli, ki segédtisztjét, báró Steint, — ki késó'bb szintén szerepelt ügyünkben, — Péterváradról eló'mbe küldötte, sajnálatát fejezve ki, hogy látásomra nem jöhete. Az ujoncozási törvény elhalasztásán kivül elutazásom második oka az volt, hogy önnön szemeimmel magamnak a körülmények mibenlétéről felvilágositást s bizonyosabb tudatot szerezhessek. Hanem a „quot capita, tot sensus"-i fogalom egyéni felfogás szerint tudositott, s igy a dolgok tisztán látása helyett tán még több zavart hoztam magammal; s ha ezt nem is, legalább azt: hogy sokat nem tanultunk, mire sem készültünk, a körülmények színvonaláig (niveau) fel nem vergődtünk, s tevékenységre inkább csak az események által szoríttatunk, mintsem azok elejét venni tudnók. Ehhez járultak az egyének ferde felasai, a régi nehézkes eljárástól szabadulni nem birás, az ahhoz szítás, s a mostani bonyolódott állapot eseményeiben szükségelt bátor, küzdő akaratnak az eszekben