Szokoly Viktor: Mészáros Lázár emlékiratai - 1. kötet (1867)

— 98 — Bácsmegye régi szokásából nem birván kibontakozni, bár a veszedelem kebelébe oltá csiráját, mégis léhán táplálta a nemzetőrségi eszmét; — hanem midőn gyújtogatások gyujtogatásokra következtek, egyszerre 10 ezer embert állitott ki. Az igaz, hogy olyasokat, kik nem értek fel 500 jóval, mert kiállottak ugyan a tisztviselők, birtokosok, öregek, gyermekek, férfiak s őriztek is, — azonban szerencséjiikre bátorságuk próbára nem tétetett; de a jeget megtörték. A mint szunnyadásában Bács darab ideig fél-válról vette a veszélyt, úgy most az egész világot felhivja vala, ha lehetett volna. Fel- és meghívásokkal keleti mód szerint, a veszély nagyitásával, a veszteség túlzásával és — ha segélyt nem nyújtanak — a végpusztulás emlitésével árasztá el a szomszéd vidékeket. Több szomszéd magyar helységből jött is segély, a hatóságok maguk is hozzájárultak ehhez, s oly sereg gyúlt egybe, mely, — ha a dolog minőségéről legkisebb fogalma is lett volna, — már nagyobb erőt is legyőz hete. Addig, mig ezt Bácsmegye tevé, a hadügy-minisztermm is, és pedig már jóval azelőtt segitségre hivta fel a közelebb fekvő megyéket. Nem nagyon bizott ugyan a segély hatásában, de mégis próbára kellé tenni: hogy mit ér az a maga valóságában. A felhivás mindazon megyékhez menesztetett, melyek Pesthez, Bácshoz és a Bánáthoz közelebb estek, sürgetvén a felfegyverezett nemzetőrök szerkezését, betanitását, tisztekkeli ellátását, bizonyos gyűlhelyekre összehúzását, és midőn együtt lennének: a minisztériumnak való bejelentését, nem kivánván, hogy az egész őrsereg vándoroljon, hanem hogy csak egy része adja segitségét.