Lőw Tóbiás: A magyar büntetőtörvénykönyv a bűntettekről és vétségekről (1878:V. t.cz.) és teljes anyaggyűjteménye - 2. kötet (1880)

7S III. A btkv. tárgyalása"részleteiben. államügyek vezetésére hivatalnoki minőségben vagy politikai jogok gyakorlatával azonnal befolyjanak." Engedelmet kérek, de bizalmat sem a kormány, sem a bíróság nem adhat. A biróság annál kevésbbé, mert nem tudhatja előre azt, hogy azon egyén kiállott büntetése után 5—6 évre érdemes lesz-e a bizalomra. Tehát e büntetési nemnek czélja csak akkor volna, hogy ha a büntetés kiállása után meggyőződés szereztetnék arról, hogy az illető bizonyos idő után annyit javult, hogy érdemes a bizalomra. A czél, mint az indokolásban igen helyesen megjegyeztetett, Francziaországban az által éretik el, hogy utólagosan bizonyitják azt, hogy az illető a kiállott büntetés után megjavult és érdemes a bizalomra. A bizalmat, t. képviselőház, csupán a társadalom adhatja meg. Ha erre képes vagy alkalmas, meglehet, hogy rehabilitálja, de az is meglehet, hogy nem rehabilitálja. A társadalomban van tehát meg az ellenszer és nem az ilyen intézkedésekben. Ha a társadalom jó és erényes: akkor nem egy könnyen, hanem csak hosszú megpróbáltatás után fogja az illetőt rehabilitálni. Azt mondja továbbá az államtitkár ur: „Nem a törvény van hivatva a hivatalképességet elvenni, hanem az, a ki a hivatalt osztja, az ilyent ne nevezze ki, vagy ne válasszák meg." Azután ezt mondja: „Egy kissé elkésett a t. képviselő ur. Néhány évvel ez előtt, midőn a birói hatalom gyakorlatáról szóló törvényjavaslat a t. ház asztalán feküdt és a qualificatio valamint disqualificatio esetei is a törvénybe felvétettek: akkor, t. ház ! egy részről sem mondatott, hogy a kinevező hatalom dolga megítélni, hogy disqualificatio esetei fenforognak-e vagy sem; hanem igenis szépen elfogadtatott és beiktattatott a törvénybe a disqualificatiót megállapító intézkedések egész sorozata." Engedelmet kérek, de én ezen elvet idevonatkozónak nem tartom; mert ha törvényben meg van a disqualificatio, akkor ezen intézkedésre szűkség nincs: mert ezen disqualificatió alapján fognak részint a választások, részint a kinevezések történni; de azt, hogy ki nem képes, kit nem lehet hivatalra megválasztani; büntető törvénykönyvbe iktatni, sem nem szükséges, sem nem helyes. Egyébiránt nagyon sajátságos körülmény az államtitkár ur érvelésében az, hogy valahányszor bizonyos szabadelvű intézkedések behozatalára történik hivatkozás ez oldalról, mint a mely a régi magyar törvényeinkkel megegyező és azok folyománya, akkor az államtitkár ur nagy bölcsen mindig az európai jogtudomány fejlődésére és haladására mutat; midőn azonban oly intézkedést törekszik a t. államtitkár ur fentartani, mely a közszabadság rovására az államhatalomnak kedvez, és mi ezzel szemben az európai jogtudomány fejlődésére hivatkozunk: akkor az államtitkár ur azt mondja, hogy ez törvényeinkben ez előtt nem volt meg. Már engedelmet kérek, nagyon jó az ilyen okoskodás, de azt hiszem, nem alkalmas arra, hogy mi a viszonyoknak, a helyzetnek és a gyakorlatnak megfelelő helyes törvénykönyvet hozzunk. A törvényhozásnak kötelessége a magyar büntető törvénykönyv hozatalánál különösen arra ügyelni, hogy mind a büntetések megszabásánál, mind egyéb tekintetben, különösen pedig a politikai jog gyakorlásánál és annak elvesztésénél a magyar nemzet sajátságai tekintetbe vétessenek; mert, ha a nélkül alkottatik meg, az nem lesz egyéb, mint a külföldi, tehát a mi viszonyainkra nem alkalmas törvényeknek egyszerű lemásolása és alkalmazása. A t. előadó ur beszédében a törvényjavaslat átalános tárgyalásának megkezdése alkalmával feldicsérte az 1843-iki büntető törvényjavaslatot, és igen méltán mint olyat, mely abban az időben az európai jogtudományosság előtt is elismert mü volt és haladást képezett. Azt kérdem most, t. ház, vajon e törvényjavaslat ezen nemben mutat-e valami haladást az európai tudományosság színvonalán? Szerintem nem mutat: mert semmi