Lőw Tóbiás: A magyar büntetőtörvénykönyv a bűntettekről és vétségekről (1878:V. t.cz.) és teljes anyaggyűjteménye - 2. kötet (1880)

II. Rész. XX. Fejezet. A testi sértés. — 3oi — 3i3. §§. 537 De ezzel még nincsenek befejezve a felosztás controversiái. Mind a kettős, mind pedig a hármas felosztás keretén belül is felmerül még azon további kérdés: vájjon megengedve a kettős, vagy pedig a hármas felosztási rendszert: az elválasztó vonal az egészségmegzavarás, illetőleg a munkaképtelenség napjainak száma által jelöltessék-e meg, s ez által, az úgynevezett „dies eritica" körüli vitákra nyittassák alkalom? vagy pedig a sértés fokai a súlyosság két vagy három különböző fokának megfelelő megjelölésekkel könnyű, jelentékeny, és súlyos testi sértések különböztetvén meg a törvényben: mindenik concret esetben az orvosra bizassék annak meghatározása, hogy az észlelt sérülés az orvosi tudomány tételei szerint enyhének, jelentékenynek, vagy súlyosnak tekintendő-e? Azon kérdéssel tehát, hogy miért fogadtatott el a hármas felosztás ? s miért állapíttattak meg eriterion gyanánt a betegségi napok? — már önigazolás végett is szükséges lesz foglalkoznunk. Annyi kétségtelen, hogy e kérdés: vájjon könnyü-e valamely testi sértés, vagy nem könnyű? és ha nem az, vájjon súlyos-e, vagy nem súlyos? nem jogtudományi kérdés. A jogtudósnak, a birónak és a törvényhozónak az orvostól kell ezekre a feleletet várni, s a törvény általi biztos megállapítás csak az esetben érhető el: ha ez az orvosi tudománynak vitán kivül helyezett, apodicticus tételére támaszkodhatik, és ezt emeli törvényerőre. Ámde, ha az orvosi tudomány nem jutna ezen eredményre; ha a különbség határvonalait nem képes megjelölni, ha átalános hatályra számított tüzetességel nem határozhatja meg: mi a könnyű, mi a súlyos testi sértés? hol végződik az egyik? hol kezdődik a másik? ez esetben a törvényhozó nem birhat azon minden ellenvetést előre kizáró biztos alappal, melyet megszerezni óhajt, s mely a törvény illető határozmányait, az önkényesség minden vegyitékétől fölmenthetné. Ily esetben három utat követhet a törvényhozás. 1. Azt teheti ugyanis, hogy egész általánosságban és minden közelebbi megjelölés nélkül, büntetendőnek nyilvánítva a testi sértést: az ez által okozott sérülés valamennyi eseteire, egy büntetési tételt állapit meg. E büntetési tételnek a dolog természeténél fogva, igen tágnak kell lennie, hogy abban a legenyhébb tűszurás az ember physiologicus rendszerének csaknem teljes szétrombolásáig, sőt az előre eltökélt szándékból véghezvitt legsúlyosabb testi sértésig, megfelelő büntetését találja. E büntetési tétel minimuma 25 órai fogház, maximuma pedig 10 évi fegyház volna; e szerint lenne a törvényben egy büntetési tétel, mely 24 órai fogháztól 10 évi fegyházig terjed. E rendszer mellett mindenik concret esetben az orvos feladatává válik: megmondani, hogy a sérülés könnyű, jelentékeny, vagy súlyos-e? s ennek folytán a bíró feladata lenne: a büntetési tétel rengeteg keretében kikeresni először a megfelelő büntetési nemet, — fogház, börtön vagy fegyház, — azután a büntetési tételt, egy vagy több napi, havi, évi fogházat, börtönt vagy fegyházat. Ezt talán senki sem akarná, s hihetőleg azon orvosok sem, a kik sarktételül állítják fel, hogy az ö tudományuk, a sérülés súlyosságát megkülömböztetö eriteriumot nem képes szolgáltatni. Ezt mellőzve, tehetné a törvényhozás, hogy 2. Alapul véve azon, a mindennapi észlelet által ezerszeresen constatált tényt, mely szerint az átalános meghatározás minden nehézségei vagy lehetlensége daczára is vannak testi sértések, melyek könnyük, és olyanok, melyek súlyosak; ezen tény szerint osztályozza a cselekményeket, s mindenik osztályra minimum és maximum szerint, külön büntetési tételt határoz. Ez a német-birodalmi büntetötörvénykönyv rendszere. Azon további kérdés: hogy egy vagy két büntetési tétel állapittassék-e meg mindenik osztályra, például a rendszerinti büntetési tételen kivül egy külön 68