Lőw Tóbiás: A magyar büntetőtörvénykönyv a bűntettekről és vétségekről (1878:V. t.cz.) és teljes anyaggyűjteménye - 2. kötet (1880)

II. Rész. XIX. Fejezet. A párviadal. — 293. §. 521 lobbanásaiban, nem az indulat első felindulásában, hanem meggondolva és bizonyos idö közbejöttével szokott történni. Következetlenséget látok tehát abban, hogy ezen szakasz a párbajt bűnténynek ismeri el, de másrészről hivatkozik mégis a szabványokra, melyek a párbajnál szokásban vannak. Midőn e §. oly szabványokra hivatkozik, melyek szentesítve nincsenek és ismeretlenek, akkor indirecte, hallgatva, csakugyan sanctiót ad a párbajnak; a mit pedig a törvényhozó nem tehet. Igaz, szükséges, hogy a törvényhozó valahányszor törvényt alkot, mindig figyelemmel legyen a közvélemény hangulatára; szükséges, hogy a törvény a nemzet "életéből fejlődjek ; szükséges, hogy a törvény feleljen meg az élet mindennapi szükségleteinek, de van egy bizonyos demarcationalis vonal, melyen túl a törvényhozó nem tehet engedményt a közvélemény irányában; a mennyiben t. i. annak véleménye a tudomány irányában a vallásossággal és erkölcsiséggel ellenkezik. Igaz, hogy a legtöbb ország törvényében van említés a párbajról, egyedül Angolországban nincs, pedig tudjuk, hogy épen Angliában legkevésbé fordulnak elő a párbajok, valószínűleg azért, mert e részben a társadalom intézkedett, a hova e kérdés szabályozása leginkább tartozik, és intézkedett bizonyosan a társadalom olyképen, hogy tudtommal az, a ki párbajban részt vesz, az udvarnál nem jelenhetik meg. Midőn egyszer Poroszországban a párbajok nagyon elszaporodtak, akkor Nagy Frigyes király egy drákói törvénynyel korlátozta a párbajokat, t. i. hogy a kik párbajt víttak, 10 évi várfogságra ítéltettek. Tekintve azt, hogy halál esetében a párbajban a gyilkost nem lehet máskép megbírálni, mint a gyilkosságról szóló intézkedések szerint; tekintettel a javaslatban foglalt ezen ellenmondásra, és tekintettel azon anomáliákra, melyeket előadni szerencsém volt, én alternatívát proponálok: vagy e czikket a törvényből egészen kihagyni és a tett megítélését a társadalmi térre bizni, vagy pedig a párbajban és azon kivül történt ölések és testi sértések közt a büntetésre nézve semmi különbséget sem tenni. Haynald Lajos kalocsai érsek: Követem ö méltóságát az előttem szólott zólyom- és turóezmegyei főispán urat abban, hogy elméleti vitát provocálni nem akarok; nem pedig annál kevésbé, mert a miket méltóságos tiszttársam a szatmári püspök ur az általános vitaalkalmával (I. 147. 1.) oly kimerítően, szépen és találóan előadott, azokat én mint nézeteimnek tökéletesen megfelelőket, elfogadom, de ismételni nem akarom. Azonban a mélt. főispán ur által tett indítvány némi támogatására, vagyis inkább magam szavazatának — és mint értettem tiszttársaimtól — az enyémmel megegyező szavazataiknak is indokolására néhány szót mondani kényszerűlök. Codexűnk hódolva azon bevallottan barbár szokáshoz tapadt előítéletnek, melynél fogva a párbajt vívó önmagának és ellenesének a haza, az emberiség, az Isten szent és nagy czéljaira rendelt és kötelességszerűen föntartandó életét és testi épségét könnyelműen, gyakran semmis, csekély, nem ritkán épen frivol, s néha talán aljas indokoknál fogva veszélyezteti és áldozatul oda dobja, külön fejezetben intézkedik a párbajvívóknak és bűnsegédeiknek bűntetteiről; mintegy kiváltságban és kedvezményben részesiti azokat, enyhébb büntetéseket szabván reájok, mint a milyenek sújtják a más alkalomból és indokokból elkövetett hasonló bűntetteket; sőt, a mennyiben ezen fejezet egyik §-a a párviadali szabályokra is hivatkozik, és azokra alapítja határozatát, ennyiben mintegy törvénysanctióval látja el a párviadal barbár intézményét. A párviadaloknak kedvező, úgynevezett közvélemény, az újabbkori napi irodalomban elhárítja a párviadali gyilkosság bűnét és beszámítását a tettesről s áthárítja a társadalomra, mint a mely a sértett becsület reparatiójára elegendő alkalmat, módokat és eszközöket nem nyújt a bántalmazottnak ; és mind ezáltal, mind pedig a párviadalhoz fűződő előítéletnek mindenkori hangoztatásával, nemkülönben a társadalmi találkozásokkor tanúsított, megvető, megbélyegző, visszataszító magaviseletével azok iránt, kik nem hajlandók párviadalra kelni, mintegy erkölcsileg, — ha szabad ily szót használnom egy erkölcstelen tettre, — erkölcsileg kényszeríti a bántalmazottat, hogy a megsértett becsületén ejtett csorbát másként megtorolni nem tudván, párviadal utján torolja meg azt. En, méltóságos főrendek, nem akarok ezen okoskodás bővebb elemzésébe bocsátkozni, de legyen szabad mégis pár szóval értékének méltánylására felemlítenem, hogy ha áll az, hogy az említett okoknál fogva a tettesről áthárul a bűntett súlya és beszámítása a társadalomra, nincs ok, miért ne háruljon át a társadalomra egy szegény, családjával együtt majdnem az éhhalálnak kitett embernek büntette is, ki a társadalmi viszonyoknál fogva a vagyonnak egyes osztályokban felhalmozódó sokasága, másikban pedig egész az ínség okozásáig leapadt csekélysége, a munka és kereset hiánya miatt azon kényszerűségbe jut, hogv embertársainak vagyona után kezét kinyújtsa. Én az ily esetben igenis helyét találom annak, hogy az enyhítő körülmények a biró prudens arbitriumát oda tereljék, hol enyhéb66