Lőw Tóbiás: A magyar büntetőtörvénykönyv a bűntettekről és vétségekről (1878:V. t.cz.) és teljes anyaggyűjteménye - 2. kötet (1880)

XVIII. FEJEZET. Az ember élete elleni bűntettek és vétségek. Ministeri indokok. A. király élete elleni merényleten kivül a gyilkosság lévén az egyedüli bűntett, melyre a jelen törvényjavaslatban, halálbüntetés hozatik indítványba: már e büntetési nem rendkívüli volta követeli, hogy a cselekmény, melyre e büntetés inditványoztatik, a legirtózatosabb bűntett legyen, s ismérvei akként határoztassanak meg, hogy a törvényjavaslatnak törvénynyé válta után, a mennyire ez emberi előrelátás, s a gondolat kifejezésének legszigorúbb tüzetessége által elérhető, legalább annak lehetősége ki legyen zárva, hogy oly bűntett, melyre nem rendel halált a törvény, a törvény alkalmazásában a halállal büntetendő bűntett fogalma alá helyeztessék. A gyilkosságra indítványozott büntetési-nem ezenfölül még egy követelményt állit az előtérbe. A halálbüntetés fönntartása szomorú, de nem mellőzhető kötelessége lévén a törvényhozásnak: a mint egyrészről a létező állapot ezen kényszere alul a társadalom, legnagyobb érdekeinek veszélyeztetése nélkül nem mentheti fel magát, ugy másrészről az emberiség, az igazság és a helyes büntetőjogi politika egyesülve emelik fel szavukat a végett, hogy a bakó rettenetes munkájának igénybevétele, csak a legkevesebb esetekre szorittassék, s hogy ennélfogva, még a legsúlyosabb bűntett keretén belül is, már magában a törvényben különbség tétetvén, csupán azon esetekre lehessen kimondani a halált, melyek gonoszságban ésirtózatban, ugyanazon bűntett minden más eseteit fölülmúlják. E két irányeszmét, e két előre kitűzött kiindulási pontot nem tévesztheti szem elöl az, a kinek a XlX-ik század második felében azon feladat jut osztályrészéül, hogy az emberi élet elleni bűntettekre, s ezek büntetésére vonatkozó munkálatot törvényhozási czélból készítsen elő; vagy hogy az ezt tárgyazó munkálat körüli nézetét, mint tagja a törvényhozásnak kifejezze. E két vezéreszmének az egész rendszer fölött uralkodó volta, az újabb időkben kivétel nélkül, mindenütt elismerve lett; mindazonáltal átható, következetes, és helyes keresztülvitele sok, még ma is leküzdetlen akadályokba ütközik. Ez akadályok közt mindenesetre a legnehezebb az, mely a halálbüntetésnek mint absolut büntetési nemnek és büntetési tételnek felfogásából ered. E felfogás, a törvény által ezen büntetés alá helyezett bűntett létezése esetében, a tettest egy hajthatatlan törvény, s egy objectiv tény villáma alá helyezi, mereven és föltétlenül kizárva a cselekmény individuális viszonyainak és körülményeinek számbavehetését, s ez utóbbiaknak behatását a büntetés meghatározására. Egy másik, s nem csekély, habár nem elvi nehézség: a szándékos emberölés különböző fajainak, a tettes lelki állapota szerinti megkülönböztetésében rejlik, a mit még növelnek azon sokféle aggodalmak, kételyek és ellenvetések, melyek az elvileg elfogadott megkülönböztető eszmének, ezen vagy azon körülírással, ezen vagy azon positiv vagy negatív formában való megjelölése tekintetében felmerültek. 60