Lőw Tóbiás: A magyar büntetőtörvénykönyv a bűntettekről és vétségekről (1878:V. t.cz.) és teljes anyaggyűjteménye - 2. kötet (1880)

438 III. A btkv. tárgyalása részleteiben. nősen HÉLIÉ, DALLOZ és HAUS által követeltetik, és melyben a calomnie és diffamation a „méchanement" szónak fölvétele . folytán, a belga büntetötörvénykönyv 443 -ik czikke szerint vétetik, nem szükséges lételeme a rágalmazás tényálladékának. Rágalmazás foroghat fenn az esetben is, ha a rágalmazó nem tudta, hogy azon becstelenitö tény, melyet ö másról állit, valótlan ; tehát az esetben is, ha ö a valótlan tényt valódinak tartotta. Ha Péter nyilvános helyen, és többek előtt azt állitja Pálról, hogy ez lopott, s ezen állításra az által vezettetett, mert Ferencz a kinek szavaiba ö teljes bizalmat helyez, neki ezt mondta: ha kisül, hogy az állítás valótlan, a mi törvényjavaslatunk szerint rágalmazás forog fenn, s Péter mint rágalmazó fog büntettetni. Az, hogy a rágalmazó másnak szavaiben bizott: a legkevésbé sem szünteti meg, valótlanságot tartalmazó nyilvános nyilatkozatának büntetendő jellegét; s az eredményt, a rágalmazott elleni jogsértést, az ennek okozott fájdalmat, vagy talán még reálisabb hátrányt tekintve: a rágalmazás ezen minőségében is ép oly veszélyes, mint a becstelenitö ténynek tudva hazug állítása. Nem tétetett különbség e tekintetben azért sem, mert nem áll az, hogy a rágalom, — ha a rágalmazó más után beszéli el a becstelenitö tényt, culposus cselekmény volna: és hogy „dolosus" csakis az esetben lehetne, ha azt a rágalmazó maga koholja, vagy ha azt valótlanságának tudatával tovább terjeszti. A dolus mindkét esetben megvan, s mindkét esetben abban áll, hogy a rágalmazó valakiről oly tényt állit vagy terjeszt, melyről tudja, hogy ez által az, a kiről a tényt állitja, becsületében sértetik, illetőleg megvetésnek tétetik ki. Dolus forogván tehát fenn ez esetben is: a megkülönböztetés e szempontból nem volt szükséges. Ellenben, ha a dolus léte kétségbe lenne vonható : már tekintettel a 75. §. második alineajára is, külön ki kellett volna fejezni az esetet, melyben az állítás és terjesztés, mint gondatlanságból származott cselekmény válnék büntetendővé. De nézetünk szerint a cselekménynek culposussá minősítése valóságos hiba volna, s ellenkeznék a jogirodalom eredményeivel, valamint a legújabb büntetőtörvénykönyvek ide vonatkozó megállapításaival. Culposus rágalmazást nem ismernek sem a belga, sem a német, sem a zürichi, sem pedig a genfi (303, czikk) vagy a tessini (345. czikk) büntetötörvénykönyvek; holott valamennyi törvényhozás előtt lebegett azon kétségbevonhatlan és mindenki szemébe ötlő tétel, hogy valótlan, becstelenitö tényt állithat az is, a ki annak valótlanságát nem tudja, s állításának béltartalmát valónak hiszi. Azt lehet mondani, hogy ily esetben az állító vagy terjesztő büntetlen; azt is lehet mondani, hogy a rágalmazó tény nyilvános állítása, ha az állító annak valótlanságát nem tudta, becsületsértést képez: de culposus rágalmat elfogadni nem lehet. Nekünk annál kevésbé lehetett a legyőzött hibás elméletet elfogadnunk, mert már a 217. §-ban tagadásba van véve, hogy valamely hamis állítás culposus legyen azért, mert az állító annak valótlanságát nem tudta. De a 247. §. azt sem említi, hogy az állított ténynek valótlannak kell lennie. Fölösleges mondanunk, hogy rágalom alatt a szó közönséges értelmében nem érthető oly, habár becstelenitö állítás, melynek béltartalma igaz; de egy tekintet a büntetötörvénykönyvek illető fejezeteibe, meggyőz mindenkit, hogy rágalom miatt büntettetik az is, a ki másról oly becsületsértő, vagy megvetésre