Lőw Tóbiás: A magyar büntetőtörvénykönyv a bűntettekről és vétségekről (1878:V. t.cz.) és teljes anyaggyűjteménye - 2. kötet (1880)

XVII. FEJEZET. A rágalmazás és a becsületsértés. Ministeri indokok. Hasonlítsuk össze egymással a legújabb büntetötörvénykönyveket és törvényjavaslatokat, és észlelni fogjuk, hogy azoknak kivételével, melyek egy másik állam ilynemű törvényének utánzatai: nincs kettő, a melyeknek a becsület elleni delictumokról szóló intézkedései, lényegesen ne különböznének egymástól. Ha pedig a jogtudósok munkáiban keressük az irányzatot: biztos tájékozás helyett valódilag még csak itt jutunk a tulajdonképeni zavar és ellenmondások tömkelegébe. E nem örvendetes jelenség két föokra vezethető vissza. Az egyik: hogy a becsületnek fogalma körül a legmesszebb menő eltérések állanak fenn; a második: hogy a becsületsértés súlyosabb faja, a rágalom, és annak enyhébb faja az i n j u r i a közt, az elhatárolás átalános alapja még nem találtatott fel. A becsület fogalmának meghatározásával nem foglalkozhatunk. Azon kérdés megoldása: mi a becsület? sőt azon közelebbi kérdés is, hogy mi képezi azon tény, helyesebben fogalom béltartalmát, melynek a becsület elleni delictumokra megállapított büntetések általi oltalmát czélozza a törvény? nem képezheti a jelen munkálat feladatát. A gyakorlati czélnak teljesen megfelel, ha kimondjuk, hogy a törvény, a becsületet mint a személy oly tulajdonságát, melynek ez a társadalom többi tagjai általi külső elismerését követelni jogosítva van, alapul elfogadva : azt mint jogot, e jognak mások általi külső megtámadása ellen, büntetési sanctio által oltalmazza. Feladatunk a törvényjavaslat XVII. fejezete elveinek s intézkedéseinek indokolása lévén: a messzebb fekvő elméleti szempontokra, a mennyiben ez czélunk tekintetéből szükségesnek mutatkozik, csak ott fogunk kiterjeszkedni, a hol ez által legközelebbi feladatunk czéljából mulhatlanul szükségesnek mutatkozik. Két átalános tételt mindazonáltal már most ki kell emelnünk: Az első az, hogy az ethicai, e benső becsület, az embernek azon tudata, hogy magatartásában, cselekményeiben és viseletében, mindig és szigorúan az erkölcsiség fensőbb, magasztosabb irányzatát követi, a becsület mint isteni szikra, nem tárgya a büntetőjognak és a büntetőtörvényeknek. A becsület, ezen felfogás szerint, az ember lelkületének egy magasabb princípiummal való öszhangzatában, s a külviszonyoktól független önmeggyőzödésében állván : külső elismerésre nem szorul, következőleg a rágalom és sértés által meg sem is érinthető. A második az, hogy a becsület, mint a törvény által védett objectum, az egyesnek a polgári társaság többi tagjaihoz való viszonyát föltételezi, s hogy az