Lőw Tóbiás: A magyar büntetőtörvénykönyv a bűntettekről és vétségekről (1878:V. t.cz.) és teljes anyaggyűjteménye - 2. kötet (1880)

32 III. A btkv. tárgyalása részleteiben. vagy izgatok: ez feladatom ; ezt cselekszik önök is elejétől végig. — Valahányszor egy új törvényt behoznak, mindig a fennálló törvény ellen izgatnak és azok megváltoztatására törekednek és igy a 173. §. értelme szerint önök ugyanazon bünt követik el. Tehát itt nem az a kérdés, hogy valaki a statust fel akarja forgatni; hiszen ezt semmi állam nem engedi meg, hanem az önök czélja egyedül az, hogy a szemben és kilátásban levő választások alkalmával megakadályozzák ha kell, erőszakkal is, az ellenzék szónokait, hogy azon téren izgassanak, mely igenis legitim tér, mely a legkönnyebben hozzáférhető, s mely önöknek leggyengébb oldalát képezi. Azután szólott a tisztelt képviselő ur a hugenottákról és arra a conclusióra jutott, s azt tényleg be is bizonyította, hogy mindig voltak és vannak fanatikusok, rajongók. Nem vonom kétségbe, bebizonyította a képviselő ur maga, hogy csakugyan vannak. Azután például felhozta Bukovinát, mondván, hogy a ki annak Oláhországhoz csatolását czélozná: büntetendő volna-e vagy nem? Igen; de egészen más az, mint a mit a 173. §. mond. Nekünk az ellen nincs kifogásunk, hogy az megbüntettessék, ki az állam erejét fel akarja használni, hogy háborút csináljon, hogy Európában a hatalmi állásokat megváltoztassa. Hiszen ilyen cselekményt sehol a világon meg nem engednek; de az önök 173. §-a csak azt mondja, a ki a fennálló törvények ellen izgat. Nagy különbség pedig a fennálló törvények ellen izgatni és Bukovinát Oláhországhoz csatolni akarni. En, mint mondám, e törvénynek azért vagyok ellensége : mert először túlszigorú, másodszor különösen a politikai rész a sajtószabadság megsemmisítésére tör, és azt tettleg megfogná semmisíteni. Azt pedig nemcsak mi, kik jelenleg az ellenzék padjait foglaljuk el, hanem önök is, kik a kormánypártot képviselik, sőt magok a kormány helyeit elfoglaló ministerek is keservesen meg fogják siratni, ha a sajtószabadságot Magyarországon lerontják. A sajtóvétségek elleni büntetés 5 évi minimumban van megállapítva. Ha ez nem drákói szigor: akkor én nem tudom, mi az. Azt mondják, hogy ott van a 90. §. kibúvónak. Hagyják ki ezt, s az esetben nincs szükség a 90. §-ra. De hogy a sajtóvétségek 5 évi szabadságvesztés büntetést állítanak fel minimumúl, azt akárki a világon szigorúnak tartaná. Szó volt az esküdtekről. Én megengedem, hogy ezek az esküdtek nem mindig ugy ítélnek, mint a kormány szeretné. De isten óvja meg a nemzetet attól, hogy ugy Ítéljenek. Az volt a mi nagy szerencsétlenségünk, hogy midőn 1867—1868-ban ezen kormányzati forma megindult: akkor a honpolgárok legtöbbjei azt gondolták, hogy nekik kötelességük a kormányt minden áron támogatni, és azt láttuk, hogy bárki ellen indított sajtópert a kormány, azt az esküdtek minden különbség nélkül vétkesnek találták, a kormány birái pedig a büntetést nagyon szigorú adagokban róttak ki; a kormánynak pedig soha nem jutott eszébe, hogy csak egy napot is elengedjen. Es akkor, midőn az esküdtszék ily, mondhatnám, kétségbeejtő képet tüntetett fel, hogy minden, a kormány által megindított pert a kormány részére döntött el: én még akkor is mindenkor vigasztaltam magamat, sőt írtam ezen ügyben, és mondtam, csak hagyjuk, majd idővel meg fogja magát javítani ezen intézmény, mert öntudatra ébrednek a honpolgárok és nem fogják mindig a kormány érdekében eldönteni az ügyeket, hanem igazságosan fognak eljárni. Már most megengedem, hogy némely esetekben talán oly ítéletek is hozattak, melyeket én mint esküdtbiró, nem fogtam volna elfogadni. De az esküdtszék szavazata, ítélete, a nemzet lelkiismereti szivdobbanásainak manifestatiója; s ugy látszik, az esküdtek pártszinezet és pártkülönbség nélkül belátták, hogy ezen kormányzat mellett Magyarországnak boldogulnia lehetetlen. Belátták, hogyha ezen kormányt támogatják, hogy akkor