Lőw Tóbiás: A magyar büntetőtörvénykönyv a bűntettekről és vétségekről (1878:V. t.cz.) és teljes anyaggyűjteménye - 2. kötet (1880)

408 III. A btkv. tárgyalása részleteiben. Hazai törvényeink szerint a bigámia súlyos büntettet képezett: az 1599 : LVI.; az 1625: VI.; az 1630: XL. t. czikkek a büntetendő cselekmények közé sorozták azt, a nélkül azonban, hogy büntetését meghatároznák. HUSZTY és VUCHETICH szerint a bigámia halállal volt büntetendő. De ezen állítás nem vonatkozhatik az 1723. utáni időre; mert az ezen évi XI. t. cz. egyenként elősorolván az előzőkét törvényczikkben nem foglalt, s halálbüntetéssel büntetendő bűntetteket, minthogy a bigamh sem az előző két t. cz., sem ez utóbbinak esetei közt nem említtetik, ezzel a kérdéses bűntett ki van véve a halálbüntetést maguk után vont büntettek közül. A 16-ik századot megelőzött törvényeinkben is előfordul a bigámia; igy már szent László első decretumának 1. fejezetében mondatik: „Bigamos Presbyteros et Diaconos, et viduarum vei repudiacorum maritos jubemus separari, et peracta poenitentia ad ordinem suum reverti." Ez azonban, mint köztudomású dolog, nem a mai büntetőjog értelmében vett kettős házasságra vonatkozik; hanem a kanonjog szerinti kétszeri házasságról szól, a papok házasságáról, a kik első nejeik halála, tehát első házasságuk megszűnte után, az egyházi törvények tilalma ellenére, melyek a coelibatus behozatala előtt a papoknak csak egyszeri házasulást engedtek meg, másodszor is nősültek. Az ily és egyéb, az egyházi törvények által tiltott házassági viszony megszüntetését rendelte el az idézett decretumban a király, illetőleg, a mint a decretum bevezetéséből kitűnik, a király jelenlétében tartott egyházi synodus. A tulajdonképeni bigamiát illetőleg a hazai jogi felfogás szempontjából felmerül a kérdés: vájjon létrejöttnek tekintetik-e ezen bűntett az utóbbi házasság consummálása nélkül? E kérdésnél egy igen sajátszerű jelenségre akadunk. Mig ugyanis a külföld régibb tudósai a consummálást lényeges ismérvnek állapiták meg, úgy hogy az újabb kor fejlödöttebb és helyesebb felfogása csak nehéz küzdelmek után volt képes kiküzdeni a régi előítéletek fölötti győzelmét: addig hazánkban ellenkező volt a helyzet. Nálunk ugyanis épen a régibb írók BODÓ és HUSZTHY foglalták el e kérdésben a helyes álláspontot, s megelőzték a külföldi jogtudósokat; mig ellenben VUCHETICH a jelen században sajátította el, a külföldieknek utóbb feladott hibás nézetét. BODÓ szerint a bigamicus házasság consummálása nem képezte a bűntett lételemét; sőt e viszonynak a tettes szabad akaratából és consummálás nélküli megszüntetése is csupán enyhítő körülménynek vétetik. „Circumstantiae alleviantes : 4. Qui legitimi matrimonii recordati, Poenitentiaque ducti sponte recesserunt, et prioribus conjugibus se conjunxerunt, quod tanto magis obtinet, sí id ante carnalem copulam fecerint." HUSZTHY azzal indokolja fenkiemelt nézetét: „atqui violatur fides etfoedus conjugale, dum matrimonio rato, licet non consummato, semet alteri in conjugem obligát". Ellenkezőleg VUCHETICH a consummálást, a kérdéses ' bűntett lényeges sajátságának állítja: rQuod proprium huius eriminis est: requiritur consummatio secundi matrimonii, debent ergo omnes consvaetae solemnitates in contractione secundi matrimonii adhiberi ipsumque matrimonium per concubitum consummari".