Lőw Tóbiás: A magyar büntetőtörvénykönyv a bűntettekről és vétségekről (1878:V. t.cz.) és teljes anyaggyűjteménye - 2. kötet (1880)

372 III. A btkv. tárgyalása részleteiben. Ettől eltéröleg a német és az olasz btkönyvek, valamint az olasz javaslat is, külön fejezet alatt, s Összefüggés nélkül a becsület elleni büntetendő cselekményekkel, tárgyalják a hamis vádat. A hatályból kihelyezett német btkönyvek között szintén nem volt e tekintetben összehangzás, s KÖSTLIN, a ki a kérdéses cselekményt, a személynek a becsület médiuma általi megsértései közt tárgyalja, fölöslegesnek, haszontalannak nevezi a vitát, mely a hamis vádnak a büntetőtörvénykönyv systemájában kijelölendő helye fölött foly. Mi nem osztjuk KÖSTLIN véleményét; mi a vitát czélszerűnek, szükségesnek tartjuk mindaddig, mig az olasz és német btkönyvben elfogadott, helyes és logicailag igazolt eszme általános érvényre jut. Mi osztjuk CARRARA-nak tételét, a ki a calumniában két büntetendő cselekményt különböztet meg: t. i. a diffamatiot, mely a becsület elleni delictumot képezi; és a valódi, a tulajdonképeni calumniát („la vera e propria calunnia"), mely az igazságszolgáltatás elleni deli ctum („che é reato sociale contro la publica giustizia.") Osztjuk CARRARA-nak azon további tételét is, mely szerint: ha azon elnevezés („calumnia") a diffamatiónak megjelölésére szorittatik, ez esetben szükséges, a tulajdonképeni calunniát egy más, külön elnevezéssel megkülönböztetni, például ezen elnevezéssel „denuncia calunniosa." Osztjuk továbbá a német büntetőtörvénykönyv ide vonatkozó rendszerét, s DOCHOW tanár által a braunschweigi btk. tervezet indokaiból idézett következő állítmányt. „Hauptzvveck der falschen Anschuldigung sei nicht der Angriff der Éhre, sondern einem Angeschuldigten eine Bestrafung zuzuziehen, und was hauptsáchlich Beachtung verdient: wahrend die Injurie ein reines Privatverbrechen ist, wird durch die falsche Anklage ein unmittelbarer Eingriff in die Staatsanstalten gemacht, indem gerade die öffentliche Einrichtung, welche vorhanden ist, um die Rechte zu schützen, zu einer Ungerechtigkeit missbraucht werden soll, wodurch der strafbare Charakter dieses Verbrechens auch eigentlich bestimmt, und dessen Strafbarkeit besonders erhÖht wird." Elfogadjuk HERZOG fötörvényszéki tanácsosnak ezen nézetét: „A törvényhozó azt mondja: a hamis vád az én értelmemben nem becsületsértés, hanem egy különnemű bűntett; és pedig — erre mutat a hely, melyen a kérdéses bűntett a törvényben előfordul, — a hamis vád: az egész jogbiztonságot veszélyeztető, a büntető törvénykezést, illetőleg, annak közegeit félrevezető büntetendő cselekmény." Ezek után örömmel emiitjük fel, hogy az 1843-ik évi törvényjavaslatunk szerzői, a kérdéses cselekmény jellemének világos felismerésével, nem fogadták el az egyébként sok tekintetben mintául szolgált badeni törvényjavaslatot, s nem nyilvániták a „hamis feladást" a rágalom vagy becsületsértés egyik qualificált esetének; hanem mint külön büntettet külön fejezetbe foglalták, még pedig a vezéreszmét világosan kifejező, s rendszert képező sorrendben: a hamis tanuzásról és a hamis esküről szóló fejezet után; továbbá az „álnok gyanúsításról" szóló fejezet előtt; tehát azon csoportban, melynek mindenik önálló része az igazságügy elleni külön delictumról szól. Hazai törvényeink, melyek nem annyira mentek a római jog elemeitől, mint sokan hinni szeretnék, a calumniának ép ugy mint a római jog, három