Lőw Tóbiás: A magyar büntetőtörvénykönyv a bűntettekről és vétségekről (1878:V. t.cz.) és teljes anyaggyűjteménye - 2. kötet (1880)

II. Rész. VI. Fejezet. Az alkotmány, a törvény, a hatóságok stb. elleni izgatás. — I7I i74. SS- l8r» Csemegi Károly, államtitkár: T. ház! Ha azon szakasznál, mely a felségsértésre vonatkozó egyenes felhívást tárgyazza, vagy pedig a 158. §-nál, mely a lázitásra vonatkozó egyenes felhívásról intézkedik, tétetett volna az indítvány, akkor csakis egy válaszom lett volna reá, az t. i.: hogy az „egyenes" szó mellett a „határozott" szó fölösleges; mert technikai értelemben az „egyenes" alatt a „direct", vagyis épen a „határozott" felhívás értetik. Minthogy azonban a felségsértés és lázitásról szóló szakaszoknál ez indítvány nem hozatott be, és most már azon szakaszokban a felhívás csakis ezen szóval „egyenes" van minősítve: ezen okból, — ha a most kérdésben forgó szakaszban az „egyenes" minősítő mellé még egy másikat is tennénk, t. i. a „határozott" szót: ezzel nem csupán valami fölöslegest szúrnánk a törvénybe, hanem egyszersmind valóságos hibát is követhetnénk el. Mi lenne ugyanis e beszúrás eredménye? Ezzel azt mondanók: hogy a 171. §. esetében „egyenes és határozott felhívás" kívántatván: ezen egyenes és határozott más, mint azon — csupán egyenes felhívás, melyről a felségsértésnél, lázitásnál intézkedett a törvény. A rendszeres, a codificált törvények helyes szövegezésének egyik leglényegesebb feltétele, hogy egy és ugyanazon szóval kell a törvény egész rendszerén végig kifejezni ; különben ha két különböző használtatik: okvetlenül annak kell bekövetkezni, hogy az alkalmazásban a különböző szónak, különböző értelem tulajdoníttatik. Nem önkényes azon következtetés, mely a törvény szövegében használt különböző szavakból a törvényhozó által kifejeztetni akart különböző eszmékre von conclusiót. Mert az nem tulajdonitható .a véletlennek, hogy a törvény egy helyen ezen szót, más helyén másikat — habár synonimokat, —' vagy egyik helyen a synonimok egyikét, másik helyen mindkettőt egymás mellett használja. A hermeneutica nem magyarázhatja meg e különbségeket másképen, mint akként, hogy a hol vagy más szó, vagy ugyanazon szó mellett még egy másik is használtatik, ott más értelmet akart adni a törvényhozás. Minthogy pedig a törvényjavaslat szerint az egyenes felhívás a felségsértésre ugyanaz, mint az egyenes felhívás bármely más bűntettre, vagy vétségre: annálfogva nem lehet más kifejezést használni az egyéb bűntettre való egyenes felhívásnál, mint a mely használtatott amott. És ezt véve kiindulási pontul: a „határozott" szónak bevétele a jelen szakaszba az „egyenes" szó mellett most már nemcsak fölösleges, hanem' ártalmas is lenne. Ez okból kérem, méltóztassék a szöveget megtartani, s Madarász képviselő ur indítványát mellőzni. (Helyeslés a középen.) Simonyi Ernő: Én, t. ház, nem tulajdonitok igen nagy fontosságot a dolognak, mert azt hiszem, hogy az egyenes felhívás direct felhívást jelent, a mi egyértelmű a határozott felhívással is; hanem hát az egyenes felhívás a magyar nyelvben nem jó, mert az egyenesnek a magyarban ellentéte a görbe, görbe felhívás pedig nem létezik. Azon okoskodás pedig, melylyel az államtitkár ur támogatja a szöveget, engem egyátalában nem győzhet meg. A törvényhozásnak nem lehet feladata az, hogy ha belátja, hogy két előző szakaszban elnézésből hibát követett el, ne igyekezzék azt kijavítani, hanem a 3-ik §-ban is hasonló hibát kövessen el csak azért, hogy következetes maradjon magához. Ez oly eljárás, mely következetességet tanusit ugyan, de törvényhozási bölcsességet nézetem szerint aligha. Mint mondám, magára a dolog lényegére, ha az szándékoltatik mondatni, — mint szándékoltatik — hogy direct felhívás intéztessék: ez ellen csak azon kifogásom van, hogy magyarul az „egyenes" ezt nem fejezi ki. Nem egyéb ez, mint szóról szóra való fordítás, akár a latinból, akár máshonnan. De a magyarban nem azt jelenti. A latinban a directnek ellentéte az indirect, de a magyarban az egyenesnek a görbe, mert egyenetlen felhívást intézni nem lehet. 24