Lőw Tóbiás: A magyar büntetőtörvénykönyv a bűntettekről és vétségekről (1878:V. t.cz.) és teljes anyaggyűjteménye - 2. kötet (1880)

II. Rész. VI. Fejezet. Az alkotmány, a törvény, a hatóságok stb. elleni izgatás. — I7I—i74. §§. 173 séget, de a felbujtási kizárja ennek fogalmából. Az olasz javaslat készítői által elfogadott rendszer következtében a felbujtás, valamint a nyilvános direct felhívás, ellentétben a 75. czikkel, mely az „Autori del reato"-rol rendelkezik, a 76-ik czikkben a complicitas esetei közt fordul elő: „Sono complici del reato" „2-o coloro che con discorsi tenuti in publíco, o col mezzo di stampo o scritti affissi o diffusi nel publico hanno provocato direttamente a comettere il reato eseguito." De abban, hogy az eredményre vezetett nyilvános felhívás, a tettesre megállapított büntetéssel büntettessék: sem az olasz javaslat és a belga büntető törvénykönyv, sem ezek és a jelen törvényjavaslat közt nincs különbség. Oszhangzásban áll továbbá a jelen törvényjavaslat ezen rendelkezése, az 1848: XVIII. törvényczikk 3. §-ával is. „Ki valamely bűn vagy vétség elkövetésére egyenes és határozott felhívást tesz sajtó utján, és a bűn vagy vétség valósággal el is követtetik: a felhívó mint bűnrészes tekintetvén, a köztörvények súlya szerint büntettetik." Sajtótörvényünk ezen intézkedése csaknem mindenben azonos a jelen törvényjavaslat 167. §-ának első bekezdésével. Azon kitétel pedig, hogy a felhívó mint bűnrészes tekintetik, s az általános törvényeknek a bűnrészesekre vonatkozó rendelkezései szerint büntettetik: a franczia és belga sajtótörvényeknek 1-ső czikkeit reproducálja, melyek szerint a felhívó „sera reputé complice et puni comme tel", vagyis bűnrészesnek tekintetik, és a Code 59-ik czikke szerint ugy büntettetik mint a tettes. „egyenesen felni", „egyenes és határozott felhívást tesz." A felhívásnak egyenesen arra, azon vétség vagy bűntett elkövetésére kell intézettnek lennie, a mely tettleg elkövettetett. A sajtótörvények történelmében ez a legnevezetesebb vívmány, melyet a helyesebb felismerés, a szabadelvű és ezért igazságos, a túlságos bizalmatlanságtól megtisztult szellem az 1819-ik évi franczia törvényhozásnak, a gyanakodás és félelemtől nem egészen ment megállapítása ellen kivívott. A dicsőség, hogy a helyes, megszorító körülírást törvényerőre emelte: az 1830—1831-ik évi belga congressust illeti. A magyar sajtótörvénybe szintén átment e megszorítás, s a jelen törvényjavaslat is sértetlenül fentartja e vívmányt. Kérdés, v aj jon szükséges-e, hogy a felhívás és az elkövetett bűntett vagy vétség között causalis nexus legyen? A felhívás hatásra számított cselekményt tételez fel: hatását az akaratnak mások akaratára. A felhívás: cselekvés, melyből sok esetben mások cselekvése származik. így fogja fel a törvényjavaslat az eredményre vezetett nyilvános és egyenes felhívást. De ezzel ki van egyszersmind mondva az is, hogy e közt és az eredmény közt okozatos összefüggésnek kell léteznie. Ezen összefüggés szüksége a franczia törvény szerint is elismertetett, s BROGLiE-nak a pairek kamarájában tartott beszéde határozottan kiemeli, hangsúlyozza ezt. De az okozati összefüggés még nem tételez fel determináló hatást; és ebben van a különbség a felbujtás, és az eredményre vezetett nyilvános felhívás közt. A 167. §. második bekezdése szintén kivételes intézkedést tartalmaz; s különösen eltérést képez a részességnek az objectiv szemponton alapuló rendszerétől. A nyilvános felhívások különös veszélyessége indokolja ezen eltérést.