Lőw Tóbiás: A magyar büntetőtörvénykönyv a bűntettekről és vétségekről (1878:V. t.cz.) és teljes anyaggyűjteménye - 2. kötet (1880)

II. Rész. VI. Fejezet. Az alkotmány, a törvény, a hatóságok stb. elleni izgatás. — I7I —174. §§. 165 [i.] Ministeri indokok. Félre nem ismerhető fontos köz- és magánérdekek követelik, hogy a jogrend ne csupán a brutális erőszak ellen oltalmaztassék, hanem hogy azon veszélyek ellen is kiterjedjen a törvény oltalma, melyek az állam- és társadalom-ellenes eszméknek nyilvános terjesztéséből, a szenvedélyeknek az állam és intézményei elleni szitásából származnak. Tagadni nem lehet, hogy az eszmék szabad közlése, a minek legszebb vívmányait köszönheti az emberiség, ép oly ártalmassá válhatik, mint a tüz, mely világit és melegit, de mely ellenőrizetlenül és féktelenül csapongva, igen gyakran nagy szerencsétlenségeknek, sok nyomornak és pusztulásnak lett már okozója. Nincs is a polgárosult világban oly törvényhozás, mely az eszmék szabad közlésével űzött visszaéléseket figyelmen kivül, mely a társadalmat e veszélyekkel szemben oltalom nélkül hagyta volna. Kétségtelenül nehéz a feladat, melylyel e kérdésben szemközt állítva találja magát a müveit állam. Mennél emelkedettebb szellem lengi át a kormányok és törvényhozások felfogását, mennél mélyebben behatnak azon természetes, de a felületesség felszínén meg nem látható erkölcsi viszonylat felismerésébe, mely a valódi erőt és a szabadságot, mint egymást föltételező két elemet egymással egyesíti: annál óvatosabbak, annál félénkebbek azon vonal meghúzásában, mely a bűnös eszmét, illetőleg a tiltott közlést, a megengedettől elválasztja. De legyen a feladat bármily nehéz, lelkesüljön a törvényhozás és a társadalom bármiként az eszme, a gondolat, az érzelem közlésének szabadsága mellett: azon kötelességét nem tagadhatja meg, hogy a megállapított jogrendet a romboló eszmék izgató terjesztése ellen, a szabadságot a féktelenség ellen, a családot a vad ösztönök szabad csapongásának tana, a tulajdont a rablás elve, az erkölcsöt az erkölcstelenség állitóhgos joga és doctrinája ellen megvédje. Az állam ezen joga és kötelessége nem vonható kétségbe, s ha sikerült is a fanatismusnak és az anarchiának saját czéljaira egy állítólagos átalános igazságot készíteni, melylyel az államnak e jogát és kötelességét ostromolhatni véli: az „indeterminismusnak" elve mindaddig nem számithat érvényre, míg józan értelem, higgadt megfontolás fognak uralkodni az államok ügyeinek vezetésében, mig a feladatok tudata lesz irányzója annak, a mit az állam rendel, s a mit tilt és büntet. Azon kérdés, hogy külön törvény alkottassék-e a nyilvános közlésekkel űzött visszaélések ellen, csakis másodrendű azon kérdéssel szemben: hogy bizonyos eszméknek nyilvános közlése, bizonyos intézményeknek szavak általi nyilvános megtámadása, büntetés terhe alatt tiltassék-e vagy nem? Francziaországot illeti az érdem: hogy az eszmék nyilvános közlése által elkövetett visszaélést, minden kiágazataiban felismerte, s az 1819-ik évi sajtótörvényben, a nyilvános közzétételek különböző módjainak, a nyilvánosan kiejtett szó, a nyilvánosan terjesztett irás, a sajtó vagy képes ábrázolat által foganatosított bűnös közzétételeknek büntető tekintetben azonosságát világosan felismerte, és ugyanazon büntető szabály [alá foglalta. Az 1819-ik évi franczia sajtótörvény a változó idők viszontagságaihoz s a politikai áramlatok hullámzásaihoz képest tÖbbrendü változásokon ment keresztül; egyes rendelkezései módosíttattak, több rendelkezések a