Lőw Tóbiás: A magyar büntetőtörvénykönyv a bűntettekről és vétségekről (1878:V. t.cz.) és teljes anyaggyűjteménye - 1. kötet (1880)
33 I. A btkv. tárgyalása átalánosságban. bujtásnak, mint határozott jogfogalomnak érvényesítésében a sajtó útján elkövetett büntettek és vétségek eseteiben is. Vannak ugyan ezenkívül is vétkes felhívások, melyek a felbujtás fogalma alá nem subsummálhatók, de azért büntetlenül az állam és a közrend szempontjából nem maradhatnak; ezek a figyelembe vehető nézetek szerint, mint a felbujtásnál sokkal envhébb szempont alá esö, s csak is kevés számú s különnemű büntetendő cselekmények foglalandók a törvénybe, a nélkül, hogy ez által a felbujtás fogalma, a büntető törvény egyik megállapított sarkelve vagy rendszere vitiáltatnék. A megjelölt és közelebbről körülvonalzott két eszme a felelősségi és a felbujtás jogi természete képezi valóságos mozdonyát azon két iránynak, mely a sajtó utján elkövetett bűntetteknek és vétségeknek vagy a büntető törvénykönyvbe, vagy külön sajtótörvénybe fölvétele mellett nyilvánul. A mint a czél, az egyik vagy másik methodus által tartatik elérhetőnek, vagy kevesebb nehézséggel biztosithatónak: a szerint alakulnak és állapittatnak meg a methodus iránti nézetek. A jelen törvényjavaslat, mint már említve volt, a sajtó utján elkövetett bűntetteket és vétségeket is fölvette intézkedései közé, s ez által azon nézethez csatlakozott, mely a büntető törvénykönyv kívánatos egységének fentartása mellett, a fennebb megjelölt két kérdésre nézve, teljesen megfelelhetni vél az irányadó szempontoknak, s nem tartja szükségesnek, hogy egy és ugyanazon nemű cselekmény, két külön törvényben, két külön osztályra osztassék a szerint, a mint az vagy sajtó útján, vagy más módon követtetett el. A büntető törvénykönyv feladata ugyanis, meghatározni a büntetendő cselekményeket és azok büntetését. Erre nézve nem szükséges, hogy a sajtó útjáni elkövetés s annak büntetése külön törvény tárgyát képezze. Nem különnemű cselekmények azok, a melyekről itt szó van, hanem a törvényben meghatározott ugyanazon cselekménynek egy bizonyos eszköz általi elkövetése. Elfogadva azon tételt, hogy a felbujtás fogalma csak is egy lehet, akár parancs, akár rábeszélés, akár nyomtatvány legyen a mód, a mely által a mindenik esetben szükséges tényező, a determináló erő érvényre juttatik: ezen eszme fentartásával, elenyészik minden indok, mely e szempontból, a sajtó útján elkövetett bűntetteknek és vétségeknek külön törvénybe foglalását szükségessé vagy kívánatossá tenné. Másképen áll a dolog, ha a törvényhozás külön, vagyis tágabb értelmet akar adni a felbujtásnak, ha a sajtó útján eszközlött felhívást nem akarja sui generis delictummá tenni, hanem a felbujtás egyik fajává minősíteni. Ez utóbbi esetben, természetesen szükség lesz külön sajtótörvényre, mert ily tágítás, az átalános büntetőjog elveivel kiegyeztethetlen merev ellentétet képezne, s egy és ugyanazon törvény, két ellentétes elv, két ellenkező rendszernek egymást gyöngítő, egymást megtagadó gyűjteményévé válnék. A felelősség kérdése, fentartva az 1848. XVIII. t.-cz. 13. §-ának elvét, szintén nem teszi szükségessé a törvénykönyv kettéválasztását, mert ez egy speciális és természete szerint inkább politikai, mint jogi dispositio. E dispositio fenmarad a mostani sajtótörvényben; tehát ott, azon helyen, amelyen most van; és minthogy az 1848. XVIII. t.-cz. 2.—12. és 14. —19. §§-on kivül, a többi rendelkezések is fentartandók: nincs ok, hogy egy a büntető törvénykönyv keretébe nem foglalható kivételes intézkedés miatt, a kizárólag ezen törvénybe tartozó intézkedések abból kiszakittassanak. A jelen törvényjavaslat fentartja az 1848. XVIII. t.-cz. 13. és 33. §§-ait, vagyis a fokozatos, az egymást kizáró felelősséget, fentartja a felbujtásnak a büntető törvényben meghatározott, valamennyi bűntettre és vétségre kiterjedő hatályát, s ezen elvek sértetlen hatályosítása mellett: a bűntettekre és vétségekre, valamint azok büntetésére nézve, egy egészséges, az egyes cselekmények elkövetésének külön módjai által meg nem szakított egészet képez.
