Lőw Tóbiás: A magyar büntetőtörvénykönyv a bűntettekről és vétségekről (1878:V. t.cz.) és teljes anyaggyűjteménye - 1. kötet (1880)

244 II. A btkv. tárgyalása részleteiben. hogy mi nem vagyunk hivatva arra, hogy a civilisatiónak élére, mintegy hegyére állítsuk magunkat és a vezéri szerepet arrogáljuk. Nekünk sok tanulni, sok tenni, sok fejleszteni valónk van. De a halálbüntetést illetőleg az abolitió terén már messzebbre mentünk, tekintettel azon kitűnő férfiak működésére, kik a 13-iki javaslatot nemcsak megalkották, hanem annak lényeges elveit népünknek öntudatába is átvitték, messzebbre mentünk, mint sok más legcivilizáltabb állam. Németországban nem több a halálbüntetéssel büntetendő cselekmények száma mint nálunk, de mégis igen nagy különbség van a német btkv. és a mi javaslatunknak ide vonatkozó megállapításai között. Németországban a halálbüntetés absolut büntetési nem, melyet nem szabad a bírónak enyhébb büntetési nemre változtatni azon esetben sem, ha enyhítő körülmények forognak fenn. Nálunk a halálbüntetés nem absolut büntetési nem, és e mellett, a mire bátor vagyok a m. för. becses figyelmét felhívni, meg van adva az enyhitési jog nemcsak a törvényjavaslat 92. §-ában, tekintettel rendkívüli esetekre, hanem meg van az enyhitési jog adva a közönséges enyhítő körülmények esetében a 91. §-ban is. És ez roppant nagy különbség. Mig a közönséges enyhítő körülmények találkozásánál a biró nincs jogosítva más büntetési tételt alkalmazni, sőt a minimumtól sem térhet el, értem a közönséges enyhítő körülmények esetét: a halálbüntetésnél még ezen esetben is eltérhet. Nem is kell az enyhítő körülmények rendkívül nagy számának találkoznia, mert közönséges enyhítő körülmények is elégségesek arra, hogy a biró ezen borzasztó büntetéstől eltekintsen. A kormány tehát határozottan az abolitió terére lépett, tekintve nem csak az 1723. évi IX., X. és XI. törvényczikkeket, melyek huszonkilencz szakaszban sorolják fel a halálbüntetéssel büntetendő cselekményeket, mely huszonkilencz szakasz mintegy 60—70 esetet foglal át: hanem az abolitió terére lépett a kormány egyátalán, nem viszonylagos értelemben és nem csupán tekintettel a fennálló hazai törvényekre. Igaz, hogy nem az absolut abolitiót, hanem a fokozatos abolitiót fogadta el, de ezt oly kiterjedésben, oly következetesen, oly hatálylyal tette, hogy azt merem állítani, hogy a létező törvények és törvényjavaslatok között, melyek a halálbüntetést még fentartják, egyetlen egy sincs, mely Magyarországnak e tekintetbeli humanisticus intézkedését fölülmúlná. Nem zárkózhatom el azon érv elöl, melyet ö excellentiája is felemlíteni méltóztatott, ki azt mondá: hogy a halálbüntetés egyedüli indokául fenmarad a visszarettentés; a visszarettentés pedig hatálytalan, eredménytelen, s ezen egyedüli indok is, mely e büntetésnemet még fentartja, a statistika által megtöretik. Emlékezem, hogy egy német tudós, Schaibel, azt állítja, hogy egy lelkész előtte kinyilatkoztatta, hogy ö 167 kivégzett szerencsétlent kisért a vesztőhelyre, kik közül 165 már azelőtt mások kivégeztetésénél is jelen volt. Ezen példából, mely az összes európai abolitionalis irodalomba átment, azon következtetés vonatik: hogy ezzel a legkétségtelenebbül be van bizonyítva, hogy a halálbüntetésnek nincs visszarettentő hatása! Ha az, hogy valamely bűntett miatti büntetés után ugyanazon nemű bűntett elkövettetik, elég indoknak tekintetik arra, hogy a büntetésnek azon neme megszöntettessék: akkor azt kell mondanom, hogy haszontalanul fáradozunk egy büntető törvénykönyv megalkotásán; akkor szakítsuk szét a létező büntető törvénykönyveket is, mert azt, hogy a büntettek megbüntetése után büntettek ismét ne követtessenek el: egyetlen egy büntető törvénykönyv, egyetlen egy büntetési nem és semmiféle büntető intézkedés és a rendszereknek semmiféle haladása sem képes eszközölni. De én azt vagyok bátor kérdezni: abból, hogy egy halálbüntetéssel sújtott cselekmény után egy más hasonló cselekmény követtetik el, következik-e az, hogy a halálbüntetés megtörtént végrehajtásának egyátalában nem volna visszarettentő hatása? En azon nézetnek vagyok bátor kifejezést adni, hogy ebből ez nem következik. O excellentiája hivatkozott a statistikára. A statistika igenis kimutatja azon eseteket,