Lőw Tóbiás: A magyar büntetőtörvénykönyv a bűntettekről és vétségekről (1878:V. t.cz.) és teljes anyaggyűjteménye - 1. kötet (1880)

I. Rész. III. Fej. 20. §. A képviselőház tárgyalása. Halálbüntetés. 237 meghívja öt a belügyek vezetésére, s azon férfiú, ki a halálbüntetés ellen küzdött tollal, szóval, azon férfiú, ki a statárium árnyoldalait úgy kiemelte, mint senki: azon férfiú július havában kénytelen a statáriumot, nem mint azelőtt egy megyére, hanem egész vidékekre kiterjeszteni, nem a rablás, a rablógyilkosság, nem a gyujtogatásra, a melyekre előbb a régi magyar szabályok szerint lehetett, de egészen más cselekményekre és bűntettekre is. Ki fogja öt ezért kárhoztatni? Ki fogja azt mondani, hogy jogtalanul, igazságtalanul cselekedett? Ha tehát lehetnek és vannak körülmények, a hol a halálbüntetés alkalmazása szükségesnek mutatkozott, a hol annak szükségét még azok is elismerni kénytelenek, kik azt elvileg tagadták: nem hiszem, hogy a törvényhozás önmagát megfossza, megfoszthatja magát azon jogtól, hogy azt alkalmazhassa, hogy kezéből kiadná az igazságszolgáltatásnak azon végeszközét, a melyet némelykor neki a haza megmentésére alkalmazni kell. Ha mondják, hogy az csak rendkivüli körülmények közt történhetik: akkor concedálták az elvet, hogy van alkalmazásának esete, concedálják, hogy van annak szüksége; nem tagadhatják ezt egyátalán, s akkor azt hiszem, nem consequens a követelés, hogy töröltessék el; hanem csak alkalmazása köréről lehet szó. Hogy pedig itt mi csak a legszűkebb körre szorítottuk, hogy oly messze ment ezen javaslat, mint lehetett menni e tekintetben, mert csakis a legsúlyosabb bűntettre szorította, ott is nem absolute, hanem a bírónak még ott is alkalmat és jogot nyújtott arra, hogy ezt átalakíthassa, ha nyomós, enyhítő körülmények vannak: alig lehet kétségbe onni. Miután mi továbbra megtartottuk a kegyelmezést, a melyet a király határtalan kegyelménél fogva, alkotmányos ellenjegyzés mellett —-mit Simonyi képviselő urnák jegyzek meg és már minap is emiitettem — mindenkor gyakorolhat : én kellőleg indokoltnak a teljes eltörlést nem látom. Nem látom indokoltnak, t. ház, hogy, mint mondottam, az államnak lehessen ezrek és százezrek élete felett rendelkezni; de ne lehessen rendelkeznie egy Traupman, Francesconi, vagy azon szörnyeteg élete felett, ki ama pokolgéppel százak életét megsemmisítette. (Elénk helyeslés). Azt mondják : nagy a különbség! igen szépen olvasta fel Teleszky képviselő ur Holtzendorffnak okoskodását, a gyilkos közt, ki áldozatát előtte nem tudott perczben gyilkolja meg és ö közte, kit higgadt vérrel végeznek ki. Igen, de nagy különbség van a két cselekmény közt. A kit megölt, az ártatlan volt, a kit kivégeznek, az bűnös ember. Azt nem lehet, nem kell büntetni ; ezt nemcsak lehet, de kell sújtani. (Helyeslés). A büntetésben fekszenek épen azon bajok és fájdalmak, melyek természetesen reá nézve a hatályt súlyosabbá teszik, de kell, hogy tegyék: mert különben az nem volna büntetés. Bezárom beszédemet. (Halljuk! Halljuk!) Egy század óta vitattatott kérdés az, melyről szólottam. Pro et contra lehet érvelni; de úgy hiszem, azon elismeréssel tartozunk egymásnak, hogy mind az egyik, mind a másik fél, csakis az állam, a jogbátorság érdekeit tartja szem előtt. Csak az a kérdés: miként tudjuk mi összeegyeztetni a humanismust az igazsággal. Azon urak azt hiszik, hogy a humanismus azt követeli, miszerint ne sujtassék egy ember százezrek oltalmára; én abban a véleményben vagyok, hogy ha egy embernek létele százezrek, vagy ezrek bátorságával, és, a mi több, a jogbátorság elvének szentségével jő összeütközésbe: sajnálom szivemből, de eszem szerint a végbüntetést reá nézve igazságtalannak nem mondhatom. Nincs itt gyilkosságról szó; a mint említtetett, egész más az a büntetés. Nem én mondom, hanem egy híres jogkönyvben van mondva: — a gyilkost, a mérgezőt megfosztani életétől nem gyilkosság, nem homicidium, hanem a törvénynek alkalmazása az igazság szolgálatában. (Helyeslés). Döntsön a t. ház a felett, hogy vajon egy véleményben Európának legműveltebb nemzeteivel, szükségesnek és fentartandónak tartja-e az állam souverain jogát, a legfőbb büntetés alkalmazására; vagy pedig előnyösnek és elfogadhatónak tartja-e az államnak e jogáról való lemondását és így a halálbüntetés eltörlését, tekintve hazánk