Lőw Tóbiás: A magyar büntetőtörvénykönyv a bűntettekről és vétségekről (1878:V. t.cz.) és teljes anyaggyűjteménye - 1. kötet (1880)

«50 I. A btkv. tárgyalása átalánosságban. már "annyira fejlődtek, hogy az államnak gondoskodását méltán s annál inkább felébresztik, mennél bizonyosabb az, hogy ezen izgatások által a magyar államiságnak alapeszméje gyökereiben van megtámadva, jllmulasztatott azon alkalom, midőn a fejlődő mirigy csirájában még könnyen lett volna elfojthatoyNem okozom azért az akkori kormányt, s nem vádolom erénytelenséggel, mert az jóhiszemüségéoen hitte és reményiette, hogy a nemzetiségi mozgalmak lejárják magukat. De ime az eredmény mutatja, miképen annak reménye, hogy mivel a rosz magától megszűnik, nem kell ellene intézkedni, kétséges, ^-rniní látjuk, veszélyes experimentatió volt. Igaz, hogy minden az ég alatt lejárja magát, a**üéis megszűnik, ha mindent elégetett, mi útjában állott, s az árviz is lefut, de csak akkor, midőn hullámaival már mindent elpusztított; azért kezdetében kell oltani a tüzet, jó eleve kell a vizet levezetni medrében, gyógyítani kell a beteget, mig a halálnak jelei nem mutatkoznak. A nemzetiségi agitatiók nem járták le magukat, sőt inkább fejlödésokben semmi akadálylyal nem találkozván, villámsebességgel nőttön-nőttek, az állam kárával. A még nem régen alig figyelmet ébresztő panslavismusnak embriója óriássá nőtte ki magát, ezt pedig nevelték és ápolták, legalább a felföldön nagyobb részben, kevés kivétellel a lelkészek, confessiók különbsége nélkül, nevelték és ápolták az által, hogy élire állottak a pánszláv mozgalomnak, s felhasználták államellenes törekvéseik kivitelére lelkészi állásukat, melynél fogva különben is tágasabb téren gyakorolhatják a népre való befolyásukat, s igy mint lelkészek agitáltak az egyház körén kivül és belől, sőt a mint ezt példák igazolják, még az Isten házában, pedig a szent székről is. Nem szükséges megjegyeznem, hogy a míveltség s a polgári állás alsóbb fokozatain álló egyéniségnek profanus helyen tett izgatásai nem lehetnek oly nagy horderejűek s oly veszedelmesek, mint ha egyházi hivatásánál fogva, a szentség nimbusával körülvett lelkész, az áhítat által előkészített hívek leikeibe csepegteti izgatásait, azért a lelkészeknek ilyetén izgatási büncsel ekvényeit sokkal nagyobb beszámitásuaknak tartom, mintha azok nem lelkésztől erednek. (Ugy van!) Miután tehát a nemzetiségi agitatíók nem csak nem fogynak, sőt inkább tovább-tovább terjeszkednek, tények igazolása szerint pedig ezen agitatiókban, legalább a felföldön, főleg a lelkészek szerepeltek és szerepelnek még most is, hiánynak tartom, hogy a lelkészeknek államellenics ezen agitatióira vonatkozó külön szakasz nem foglaltatik a törvényjavaslatban. Tudom, erre azt lehet megjegyezni, hogy az izgatások ellen van átalánosságban a törvényjavaslatban provisio téve; véleményem szerint azonban a büncselekvények beszámításának mérlegét a bűnténynek fokozata, de egyszersmind a személynek minemüsége is képezi, s én azért nagy különbséget látok abban, ha profanus ember profanus helyen lázitgat, mintha a lelkész állásánál fogva épen Isten házában izgat. Igen alaposan van a törvényjavaslatban kiemelve azon eszme, hogy nem az abstract theoriák, hanem a nemzet mindennapi életszükségei azok, melyeknek kell, hogv a büntető törvény megfelelni igyekezzék. Épen a minister urnák ezen indokolásához, s az abban hangsúlyozott eszméhez ragaszkodván, azt hiszem, hogy a lelkészek által elkövetett izgatási bűncselekményeknek, mint „sui generis" bűnténynek a törvénybe leendő felvétele felelne meg az imént érintett életszükségnek, tehát a minister intentiójának. Ha a franczia nemzet jónak találta a lelkészek által elkövetett bűncselekményeket külön czím alatt elősorolni a „code pénal" III. fejezetében, akkor annál inkább indokolva találnám azt polyglott jellegű hazánkban. Hasonlólag s talán még szigorúbban mint a franczia code pénal, intézkedik a lelkészek büncselekvényei felett a belga codex. Engedjék a mélt. főrendek, hogy állitásom authenticitásának bővebb illustratiója végett olvashassam fel a belga codexnek erre vonatkozó szakaszát, mely igy szól; „Seront puni d'un emprisonnement de hűit jours, á trois mois, et d'une amande de vingt six francs, a cinq cents francs les ministres d'un culte, qui dans l'exercice de leur ministére par de discours prononcées en assemblés publiques auront directement attaqué le gouvernement, une loi, un arrct royal, ou tout autre acte de l'autorité publique." Ha Belgiumban, hol sem a vallás, sem nemzetiség dolgában nincsenek annyi elágazások mint hazánkban, s ennélfogva nem is lehetnek annyi elementumai az izgatásnak, szükségesnek mutatkozott ezen törvénynek hozatala, akkor az hazánkban, annyi hitfelekezet és nemzetiség közt annál szükségesebbé válik. Az olasz, előttem igen ismeretlen, büntető törvény, mely a szakértő tekintélyek által maga nemében a legtökéletesebbnek tartatik, ha jól vagyok informálva, a lelkészek büncselekvényeire vonatkozólag épen oly szigorúan intézkedik. Ha tehát olyan culturalis államokban, mint Francziaország és Belgium, hol csak egy nemzetiség létezvén, nem lehetnek elágazó nemzetiségi aspiratiók, hol túlnyomó majoritásban lévén egy domináns vallás, a hitfelekezeti súrlódások nem igen tehetők fel, mégis