Lőw Tóbiás: A magyar büntetőtörvénykönyv a bűntettekről és vétségekről (1878:V. t.cz.) és teljes anyaggyűjteménye - 1. kötet (1880)
130 I. A btkv. tárgyalása átalánosságbatt. csak a megváltozott körülmények méltó tekintetbe vétele mellett foganatosítható, s ez által azon, ma már átalánosan elismert elv jutott túlsúlyra, mely szerint „a büntevök megfenyitése kizárólag az államot illeti". Mindez a tudomány eszményein, s a gyakorlatból szerzett tapasztalatokon nyugvó büntető jognak szükségességét, s a népek történetében egymásután, lassan érlelt kifejlődését igazolja; mely állapot napjainkban is elvitázhatlan létét leginkább az által bizonyítja, hogy a világ különböző törvényhozásai elé szakavatott férfiaknak a tudomány magaslatára emelkedett müvei jutnak helybenhagyás és elfogadás végett. Kétségtelen, hogy a büntető jog hazánkban ugyanily phasisokon ment át, s ki tagadhatná, hogy a magyar nemzet, legrégibb korában, az igazság iránti érzetének ne adott volna kifejezést, épen azon kornak megfelelő fogalmak szerint, oly büntetések alkalmazása által, melyek az elijesztő rendszer mindmegannyi kifolyásai voltak, a halál és a csonkítás büntetésének legvisszarettentöbb alakjaiban? A büntető jog fejlődése hazánkban csak lassan haladván előre, az előbbi századokban dívott Praxis criminalis, később az 1715: XXIV. törvényczikk, Mária Theresia (1752.) és II. József (1791.) idejéig mind csak a büntető jog szabályozásának szüksége, s átdolgozásának halaszthatlansága mellett tanúskodnak, s legutóbb az 1827-ik évben alkotott VIII. törvényczikk is a büntető törvénykönyv átvizsgálatát rendeli el, mely azonban országgyűlési tárgyalás alá hasonlókép nem került. A magyar büntető jog történejtében egy felettén fontos időponttal találkozunk, melyre nézve az átalános ministeri indokolásban is meg van említve, hogy az 1843-ik évi büntető törvényjavaslat bámulatos haladást tanusit a magyar büntető törvényhozás terén, s mindenkor maradandó büszke emléket képez, mely, több szaktudós nyilatkozata folytán, a külföld méltató elismerésében is részesült. Ezen törvény, mint tudva van, az 1843-iki országgyűlés két táblája közt támadt eltérő nézetek miatt országos végzésre nem emeltethetvén, annak életbeléptetése is elmaradt; mi a mai időkre annyival sajnosabb, mert ha életbe lépett volna, a 35 évi gyakorlat eredménye ma kétségtelenül tüntetne fel, bizonyos irányban, oly szükséges pótlásokat, melyek az életben egy positiv törvény gyakorlatából támadtak. Ez be nem következvén, a kormány az európai jogtudósok nézetei és más államok gyakorlati életéből fejlődött tapasztalatok alapján szerkesztett jelen törvényjavaslatot volt kénytelen benyújtani, s méltán mondhatjuk, hogy azzal hazai büntető jogunk fejlődésének zárkövét tette le. A hármas bizottság nem mellőzheti annak megemlítését, s Örömmel constatálta a jelen törvényjavaslat tárgyalásánál, miszerint ez, a fent emiitett indokoknál fogva hatályba nem lépett 1843-iki magyar büntető törvénykönyvi javaslat alapja s irányához csatlakozva, az igazság és hasznosság elveiből indul ki. A ministeri előterjesztés a hármas felosztás elvét javasolja, a mennyiben büntettek, vétségek és kihágások czíme alatt sorolja fel a büntetendő cselekményeket. A két első, vagyis a büntettek s vétségek fogalmának, s azok büntetésének megállapítása, a jelen törvényjavaslat tárgyát képezi, mig a kihágásokról szóló törvényjavaslatnak a törvényhozás elé leendő beterjesztése későbbre van fentartva. A jelen törvényjavaslat bűntetteket (crimes, Verbrechen) és vétségeket (delits, Vergehen) ismer. A jogtudomány elvei szerint az elkövetett törvénytszegö cselekmény természetétől tételeztetik fel annak osztályozása, s ez a megtorlásban is kifejezést nyer az által, hogy a kiszabandó büntetés súlyosabb, vagy kevésbé súlyos leend. Irányt szolgáltat ebben még maga az erkölcsi érzület, sőt a gyakorlat is, a mennyiben az elsőnek az elkövetett cselekmény által előidézett felrázása magában foglalja már a jogsértés osztályozási fokát is, s mert másrészt lehetetlen minden törvényszegést tartalmazó cselekvényt,
