Kubinyi Lajos: Meddig él a magyar nemzet? : Nemzeti lét-kérdés : Hazánk fiainak és leányainak (1873)

I. fejezet: Életképes-e a magyar nemzet?

— 4 — nemzettestet. Nem egy nyelven gondolkodik s igy nem gondolkozhatik egyetemesen. Nem: birhat egyetemes öntudattal, egyetemes akarat­tal. Sőt nézetei, törekvései különbözők. Külön­bözők az uralkodó eszmék és vágyak nép, faj vagy nemzetiség szerint. S ha e különféleségek politikai czélokból ellenszenvvé fokoztatnak, veszélyes kórállapotba esik a nemzettest. A történelem tanúsága szerint pedig a szélesb értelemben vett Magyarország vagyin­kább a magyar birodalom bensejében századok óta szítva, élesztve vannak a nemzeti külön­böző álláspont, sajátság s különböző vágyak s törekvések alapján keltett szenvedélyek. Az 1867-8-iki törvények által ugyan Erdély némely részben egybekapcsoltatott Magyarországgal; némely részben azonban különválva hagyatott. így szintén Horvát-Szlavonország; de azon különséggel, hogy erre nézve az önállás vagy­inkább elszakadás irányzata levén uralkodó, csak némelyrészben maradt egybekapcsolva Ma­gyarországgal. Dalmátország pedig maradt függőben, mint volt e század eleje óta s a Határőrség némi­részben szintén közelebb kapcsolatba hozatott Horvát-Szlavonország és egyrészt Magyaror­szággal. De sokrészben különválva maradt a magyarbirodalom vagy Magyarország és társor­szágai mindenikétől.

Next

/
Thumbnails
Contents