Kubinyi Lajos: Meddig él a magyar nemzet? : Nemzeti lét-kérdés : Hazánk fiainak és leányainak (1873)

II. fejezet: Az életképesség főbb feltételei

— 52 — minden polgár és polgárnő tájékozva van hazája érdekeiről s azokat saját érdekeivel kap­csolatban védi, óvja vagy mozditja elő. Ily szerves egység létrejöttekor pedig, vi­szont megszűnnék a törvényben hangoztatott egység Magyarországgal, mely már különben is tul van terhelve idegen s fentartásuk tám­pontját más 'államokban kereső nemzetiségekkel. Kétséget sem szenved, hogy a magyar nemzettest SZÍVÓS életű, mely sok idegen elemet fel birt magába venni j de valljuk meg, ezek korlátolták szabadmozgását, szabadfejlődését s mindinkább veszélyessé válnak léte fentartására. Ha csak néhány százalékát képeznék nem­zetünk testének az idegen elemek, nem volna okunk aggodalomra, bár épen a német elem veszélyességéből láthatjuk, mely számszerint sokkal kisebb mint a szláv elem, hogy a ve­szélyesség mérve nem mindenben függ a tömeg nagyságától. Az idegen elemek azonban 48 — 50— mások szerint 52 százalékát teszik az összes szerkezetnek, mi már egyensúlyba hely­hezi a létet a nemléttel s természetes, hogy csakis erkölcsi túlsúlyunk által tarthatjuk fen létünket, ha t. i. ennek érdekeiről nem fognak oly mérvben megfeledkezni honfiaink és hon­leányaink mint eddig, hanem átalánosan felka­rolják s előmozdítják elsőben is családköreikben és társasköreikben, aztán a mennyiben lehet az

Next

/
Thumbnails
Contents