Korbuly Imre: Magyarország közjoga illetőleg magyar államjog rendszere, kapcsolatban az ország közigazgatási szervezetével (1877)

Első szakasz: A magyar alkotmány történeti kifejlődése és közjogi jellege

30. §, MAGYARORSZÁGI ALAPTÖRVÉNYEK. 61 lenül megtartandja és mikép az dicsőült elődeitől reászállott, felséges utódaira is sértetlenül átszállitandja, biztosítván az ország rendéit, hogy Magyarország s hozzá tartozó részei rendeletek vagy úgynevezett pátensek által, melyek az ország törvényszékeinél különben sem fogadtathatnak el, soha sem fognak kormányoztatni.* Ennélfogva az 1791. 12. t. cz., miután a törvényhozó hatalom gyakorlási módjára nézve az előtt is érvényben levő elvét alkotmányunknak ily világosan és határrozottan körülirja, mind pedig az 1827. 3. t.-czikknek arra, mint alaptörvényre való egyenes hivatkozásánál fogva, fontos alaptörvényt képez. Az országgyűlési jog 1847 előtt Magyarországon csak a kiváltságos osztályokat, az úgynevezett karait és rendéit az országnak illette meg, még pedig régente s jó ideig a nemzetnek minden szabad tagja, vagyis minden nemes ember saját személyében birt ezzel a joggal. Később, s már a mohácsi vész előtt — habár még nem is állandóan •— szokássá vált, hogy a főpapok és főurak ugyan továbbra is személyesen, a nemesség azonban megyénkint küldött követei által jelent meg az országgyűléseken. A Zsigmond ideje óta országgyűlési joggal biró sz. kir. városok kezdettől fogva mindig csak követeik által vehettek részt az országgyűlésen. A mohácsi vész után lett csak állandóvá a nemességnek képviselet utján való részvétele az országgyűléseken és egyidejűleg, s különösen azon idő óta, hogy a Rákos teréről termekbe tétettek át az országgyűlések, a két táblai rendszer is kezdett kifejlődni. Az 1608. k. u. 1. t.-cz. az, a mely már világosan meghatározza, hogy az ország rendéi közöl kik birjanak joggal a törvényhozásban résztvenni, és ennélfogva a törvény által határozottan először szintén ekkor formulázott négy országos rend tagjai közöl kik birjanak üléssel a felső-, és kik az alsó táblánál. Az idézett törvény tehát, mely a két táblai rendszert is megállapítja— a sz. kerületeket, a görög keleti egyház püspökeit s a fiumei kerületet és kormányzóját országgyűlési joggal felruházó későbbi törvények által bővítve — az országgyűlési jogra nézve 1848-ig irányadó levén: ilyen fontos tartalmánál fogva alaptörvényi jellege kétségtelen. Az 1848-diki törvényhozás a politikai jogok élvezetét a haza nem nemes és igy minden rendű és rangú lakosaira is kiterjesztvén : az 1848-dik évi 5-dik t.-cz. az országgyűlés alsó tábláját választókerületenkint a népképviselet utján választott képiselőkből alakítja össze s a képviselők megválasztására minden egyes honpolgárnak különbség nélkül jogot ad, ki e törvényben meghatározott képességgel bir. Az 1848. 5. t.-cz. tehát a karok és rendek fogalmának véget vet-