Korbuly Imre: Magyarország közjoga illetőleg magyar államjog rendszere, kapcsolatban az ország közigazgatási szervezetével (1877)
Ötödik szakasz: Az állami hatalom gyakorlásának módja Magyarországon
502 ÖTÖDIK SZAKASZ. ÖTÖDIK FEJEZET. használat végett ítéleti vagy érdemleges határozati tervezetet készíttet vagy elfogad. Az a) és b) pont szabályai alól azonban kivétetik azon eset, ha a biró az ott elősorolt cselekményeket saját vagy vele harmadizig rokonságban, másodizig sógorságban levő személyek ügyében követte el, ha egyszersmind a törv. rendtartás 56. §-a értelmében magát az elnöknél hivatalból érdekeltnek jelentvén ki, az illető s reá nézve érdekkel biró ügy elintézésében részt nem vesz. Fegyelmi vétségek felett a következő §-ban előadandó eljárás szerint az ugyanott ismertetendő fegyelmi bíróságok Ítélnek. — A fegyelmi vétség büntetése: a) roszalíis, b) feddés, c) pénzbüntetés és d) hivatalvesztés. Hogy ezen büntetések közöl melyik alkalmaztassék, azt a vétség nagyságához és netaláni ismétléséhez, úgyszintén az abból származó hátrányokhoz képest az illetékes fegyelmi bíróság saját belátása szerint határozza meg. Ha az illető időközben ujabb fegyelmi büntetés alá nem esett, a roszalás egy év után, a feddés két év után, a pénzbüntetés pedig három év után erkölcsi hatályát veszti. A pénzbüntetés az illető hivatalnok egyévi fizetésének egy harmadát nem haladhatja túl. A fegyelmi határozatban kimondott hivatalvesztés pedig maga után vonja az illető czímének, fizetésének, valamint nyugdíjának s mindazoknak az előnyöknek is elvesztését, melyeket az szolgálata alapján az állam irányában igénybe vehetett volna. III. Vagyoni felelősség. Ha a biró vagy bírósági hivatalnok hivatalos eljárásában cselekvése vagy mulasztása által valakinek akár szándékosan, akár vétkes gondatlanságból kárt okozott, — amennyiben az a törvényben meghatározott perorvoslattal elhárítható nem volt, — teljes kártérítéssel tartozik; ha pedig a biró vagy bir. hivatalnok a perorvoslatra nyilvánvaló vétsége által okot szolgáltatott : a felsőbb bíróság azt, a perorvoslatra hozott határozatában, a fél kérelmére az okozott költségek fizetésében elmarasztalja. Ezenkívül felelős a biró vagy bírósági hivatalnok azon károkért is, melyekért a törvény vagy törvényes rendelet által felelőssé tétetett. Ezen vagyoni felelősség, egyébiránt, a felsorolt személyeken kivül, kiterjed még mindazon közigazgatási (törvényhatósági vagy községi) hivatalnokokra is, kik a peres vagy peren kivüli eljáráshoz tartozó polgári ügyekben ugy, mint a büntető ügyekben, hatósági cselekmények teljesítésére vagy birói meghagyások, illetőleg megkeresések foganatosítására hivataluknál fogva kötelezve vannak. A kártérítési kereset, ha a kárt okozó cselekmény vagy mulasztás, mint bűntett, bűnvádi eljárás tárgyát nem képezi, polgári peruira s a polgári törvénykezési rendtartás szerint illetékes bírósághoz tartozik. A kereset megindithatására szükséges azonban, hogy a kereshető-