Korbuly Imre: A báni méltóság tekintettel a horvát-, dalmát- és tótországi, nem különben a … történelmi és közjogi viszonyaira (1868)

egyes idöröl időre kibocsátott királyi rendeletek által szentesített, s minden egyes király által megtartott s illetőleg a bánok által megtartatni kivánt korlátok, melyeket áthágnia a bánnak nem volt szabad. Igen természetes azonban, hogy, mint a király helyettesei egy, a központi kormánytól távolabb fekvő részen, széleskörű hatalommal kellett elláttatniok, melylyel épen az imént említettem körülménynél fogva bő alkalmuk lehetett visszaélni, mire nem egy példa van már ezen korszakban is; bár királyaink folyton éber szemmel kisérték a bánok működéseit, őket rendreutasíták, túlkapásaik ellen a tartomány lakosait megvédték, s folyton függésben, s magoknak mindenben alárendelten tárták a bánokat, amint ezt alább ki fogom mutatni. A bán Horvát-, Dalmát- és Tótországban polgári és katonai tekintetben a legfőbb tisztviselő volt, s mint ilyen polgári ügyek tekintetében ugyanazon hatóságot gyakorolta egy személyben , mit Magyarországban az itteni megyékre nézve a nádor és országbíró. 0 volt ugyanis az említett tartományok törvényes és rendes főbírája, s a közigazgatás legfőbb orgánuma. Hatásköréhez tartozott a fentnevezett tartományok összes lakossága a) törvénykezési b) közigazgatási és c) hadi tekintetben. Rövid általánosságban összefoglalva találtatnak, a bán említett jogai II. Endrének 1217-ben kelt, s a zágrábi egyház birtokterületét meghatározó, s azt a bán hatósága alól kivevő oklevelében. „Volumus — úgymond az oklevél ide vonatkozó része — quatenus universi populi, qui ad eam pertinent ecclesiam, nec bano nec vicebano in victualibus vei descensibus, vei in marturinis, vei in iudiciis vei ullius unqam rei respondere teneantur stb.1) 1. Hogy mily erős alapon gyökeredzett már III. Béla idejében is a bánnak e tartományok összes lakosságára x) Fej. Cod. Dip. III. 1, 214-21(3. Ip.