Korbuly Imre: A báni méltóság tekintettel a horvát-, dalmát- és tótországi, nem különben a … történelmi és közjogi viszonyaira (1868)

— 176 ­gát a vele járó felelősség miatt elfogadni. E körülmény le­het kulcsa egyszersmint annak is , hogy a szörényi bán jelentékeny rang és méltósággal birt az ország bárói sorá­ban még az Árpád királyok idején tul is, amint ezt alább látni fogjuk. IV. Béla idejétől fogva folyton betöltve látjuk e báni méltóságot az Árpádok alatt. így Béla idejében az említett Héderváry Lőrinc bá­non kivül 1268-tól Ugrin, majd V. István alatt ismét Lő­rinc, egyszersmint Doboka megye főispánja, 1272. év vé­gétől Albert, majd Pál egyszersmint Valko főispánja, Kun László idejében is 1279-ig, amidőn Lőrinc egyszersmint Keve és Krassó megyék főispánja III. Endre idejében is voltak a szörényi bánok. A harmadik Endre alatt keletkezett és utána tető­pontra hágott zavarokban Bazárad Mihály havasalföldi fejedelem nemcsak a magyar szent korona főúri hatóságát megtagadta, hanem még a szomszédságában fekvő szörényi bánságot is elfoglalta és több éven át bitorolta. De miután Róbert Károly a belrenddel együtt a korona fényét és ha­talmát is visszaállította, Bazarád sietett a magyar föurasá­got újból elismerni, s évi adóját is megfizetni. A szörényi bánságot azonban még ekkor kezei közöl ki nem bo­csátotta. Ez lehetett oka, hogy Róbert Károly, Tamás erdélyi vajda s Szécsi Dénes által is rábeszéltetve, 1330 körül had­dal indult a vajda ellen s mindenekelőtt Szörény várát és kerületét foglalván vissza, azt Szécsi Dénes bán gondjaira bizta. — Szörény visszavétele után kezdődött ama szeren­csétlen kimenetelű hadjárat, melyben a király életét is csak Szécsi Dénes szörényi bán fiának, Dezsőnek önfeláldozása mentette meg. Bazarád ezen reá nézve szerencsés hadjárat után is­mét függetlenül birtüj Nagy Laj « idejéig tartományát; a

Next

/
Thumbnails
Contents