Korbuly Imre: A báni méltóság tekintettel a horvát-, dalmát- és tótországi, nem különben a … történelmi és közjogi viszonyaira (1868)

- 111 horderejűnek látszó körülményben, a török foglalásoknak mind inkább, inkább terjedésével kapcsolatban, rejlik első csirája annak, mi mindjárt e korszak végével bekövetkezett ; hogy t. i. Horvátország a bán hatósága alól végkép kicsúszott, mint ezt alább majd látni fogjuk. A bánok jövedelmeit, az említett segélypénzen kivül, melyet a honvédelmi kötelezettségeikkel járó kiadások fedezésére a közkincstárból húztak, nagyára e korszakban is ugyanazon alkatrészek képezék, melyeket az előbbiben fölemiitettünk; s vagy készpénz vagy természetben szolgáltatandó járandóságokból állottak. Ez utóbbiakat — például a sójövedelmet — gyakran készpénz fizetéseért bérbe is adták; mint ezt a fentebb idéztem Miklós bán példája (1344-ről) is mutatja.1) Hogy a bánok jövedelmét — és pedig mind a szlavóniai, mind a horvát-dalmát bánét — nem a közkincstárból húzott fizetés képezte, hanem az előbbi korszakban felhozott s most már készpénzben szolgáltatott mardurinák, a szabad városok és községektől fizetett pénzbeli s egyéb járandóság, a vámok és harmincad egy része, — kitetszik kétségtelenül több adatokból2) s ezek közt különösen azon már többször említett s Corvin Jánossal kötött szerződés leveléből az országos rendeknek; melyben ide vonatkozólag olvassuk: „Praeterea etiam Banatus Regn. Dalmatiae et Croatiae cum omnibus solitis justisque proventibus similiter vita comite eidem detur et concedatur." Bizonyosan meghatározni azonban, hogy ezen „szokott és jogos" jövedelmek mennyire rúgtak, biztos adatok nélkül, nem lehet. Hogy azonban fényesek s nagy összegre menők voltak, ezt bizonyítani felesleges. ') Fejér Cod. Dipl. IX, 1, 279 és 480. lp. a) U. o. IX, 1, 255 és X. 1. 375. lp.