Korbuly Imre: A báni méltóság tekintettel a horvát-, dalmát- és tótországi, nem különben a … történelmi és közjogi viszonyaira (1868)

— 93 fontosabbak is valának a körülményeknél fogva a jelen, mint a mult korszakban. E korszakban is a király nevezte ki tetszése szerint a bánokat, azonban a most már irányadó törvény alakjába öntött régibb szokás értelmében mindig magyar származású és érdemes honfiak közöl kellett azokat kiszemelnie. E tekintetben világosan szólnak az 1439 : 26; 1490 : 12 és 1492: 8 törvénycikkek. Azonban dacára a törvények határozott rendeletének, többször példáira akadunk annak, hogy nem épen mindig tartattak meg azok, néha — habár nagy ritkán is — nem magyar származású bár érdemteljes honfiaknak1) adatván különösen a horvát-dalmát országi báni méltóság. Annak, hogy a tartományi rendek kivánságai is meghallgattattak volna a bán kinevezésénél, hogy tehát ebbe a tartományi rendek is befolytak volna, mint a nádorválasztásba a magyarországiak : semmi legkisebb nyomát sem találhatni. A kinevezett bánok e korszakban, a törvények rendelete következtében (1486 : 73; 1492 : 33), a király vagy megbízottjának kezébe esküt köteleztettek letenni „de servanda fidelitate et administranda justitia." Hogy beigtatásuk e korszakban valamint az előbbiben is ünnepélyesen-e és hogyan történt? — erről feljegyezve sehol sem találunk valamit; kivévén, hogy a tartományi rendeknek ez leiratban tudtál adatott, melyben ezek a bán iránti hódolatra és engedelmességre félszólíttatnak2). 1) Mint a Karlovits és Frangepán családok tagjai. 2) így például 1383-ban (Nagy Lajos halála után) Bebek Imre helyébe Laczkovics István neveztetvén ki horvát-dalmát bánnak, ez a tengeri városok és szigeteknek következőkép adatott tudtokra: „Elisabeth stb. Fidelibus suis Rectoribus. cons. commu nibus et universis civ. de Jadra, de Sibenico de Tragur, de Spalato, de Ragusa, de Arbe et de Nona salutem et gratiam. Cum nos regnorum nostrorura Banatum Dalmatiae et Croatiae, magni-