Kecskeméthy Aurél: Nagy férfiaink : legújabb fény- és árnyképek (1874)

I. A svihák

— 7 — A mely percben az ellenkezőnek gyanúja veti reád komisz árnyát: a svihák többé nem ismer. Mint hivatalnok: alárendeltei iránt leereszkedő ; fölfelé alázatos. Szereti a tündöklést. Utánoz minden uri tempót. Csak sok pénzbe ne kerüljenek. De pazaron nagylelkű: a hol látják. Piszkosságig fukar, ha azt hiszi, hogy senki meg nem tudja. Vegyük typus gyanánt a sárosmegyei aristokratát. Hogyha kétszász hold földje van, ahhoz olyan »kastélyt« épit lakházul, mintha negyvenezer hold földje volna a bánságban. Cseléddel természetesen nem győzi. Mikor aztán váratlan vendég jő: utcu kikiált a nagyságos asszony a kocsisnak, ki kertész is, kammerdiener és titkár is egy személyben: »szkoro chlapetz do libéria!« — — ki is aztán fehér keztyüben szolgál az asztalnál, penetráns istálló-patchouli szagot hordozva maga után. Az asztalteriték elég úrias. Az ételek nem magyarosan zsirosak, nem is paprikásak: hanem a carfiol fotelen, a hús nagyon elsült; és minden oly Ízetlen és furcsa, hogy a falusi plébános, a szomszéd birtokos junker, mellékesen a kisasszony udvarlója, és egy átutaztában beszólt alföldi táblabíró, kit a svihák százszor engagirozott, hogy csak látogassa meg őt egyszer — egész életükben átkozzák a »francia« (!) konyhát. A 'bor félig must, félig ecet; hanem a gazda biztosít, hogy hegyaljai. A fekete kávé után igen