Irínyi József: Az 1790/1-ki 26-ik vallásügyi törvény keletkezésének történelme (1857)

Előszó

- 140 ­ges társaság gondját sziveken hordozó haza atyjainak kötelességeiben rljárjunk, nincs végre arról is , hogy a visszavonásoknak utálatos magvát a következendő nemzetségre is elhintsük , és mivel mi boldo­gok nem vagyunk, maradékainkat is boldogtalanokká tegyük; hanem a társaságnak köz jusai, az emberi nemnek azon megbánthatatlan szentséges törvényei forognak itt fen, a melyeket a mi atyánkílaitól, barátainktól, és véreinktől meg nem tagadhatunk, kiknek fejedelmünk eránt való különös tiszteleteket, a hazához nem csupa szokásból vonzó szereteteket, és a közjónak előmozdításában megbizonyított fáradha­tatlan buzgóságokat gyakori bizonyságokkal tapasztaltuk. A lenne te­hát az én alázatos vélekedésem, hogy a vallás dolgában jött felséges rendelés, akárki ellenkezésének félretételével, melynek a törvény tétel­ben azonkívül is semmi helye nincsen, még ezen országgyűlésen a kö­zönséges törvények közé beiktattassék. Mert ugyan is nagyméltóságú főrendek és tekintetes státusok ugy látszik , hogy elérkezett már va­lahára azon idő, a melyben a mi országunk látása határának egén is a világosságnak piros hajnala derülni kezdvén , mind a szeretetnek, mind egyéb szoros kötelességeknek kölcsönös és elszakadhatatlan kö­teleivel magunkat azon kedves hazánkfiaival egybekössük, a kik ezen előre minden jót igérő időknek alkalmatosságával, az elmúlt időknek mostoha emlékezetét és ha szabad ugy szólani, boszantásait elméjekből egészen kitörölni, és jó királyunk tiszteletében , hazánk oltalmazásá­ban , s drága szabadságunk megerősítésében velünk egyesült erővel munkálódni fognak , hogy e képen egész Európa meggyőzettessék ar­ról, hogy a régi tudatlanság homályának eloszlásával, mi is szemlél­jük már a felkelő napot, és hogy ama nagy mesternek igaz követői va­gyunk, a ki a maga törvényét, a magáéihoz való hallatlan szeretettel pecsételte meg. En ugyan már ezekről ugy meg vagyok győzettetve, hogy ezen értelmem, és felséges urunk a vallás dolgában kiadott ren­delése mellől, mely valamint a Krisztus tudományának valóságos ér­telmével, ugy a mi országunk boldogságával egészlen megegyezik, soha míg élek csak egy körömnyit is eltávozni nem akarok. De nem is foghatom meg, hogy valaki a hazaárulásnak terhes gya­núja nélkül ezen rendelésnek a törvénybe való beiktatását meg­akadályoztathassa, vagy annak ellene mondhasson. Szabad legyen én­nékem a főtisztelendő papi rend által teendő ellenmondást egy kevéssé mérő serpenyőre vetnem. Az előre látó bölcs férfiú minden dolognak a czélját és végét szokta meggondolni. Ugyan kérlek , mi lehetne ezen ellenkezésnek czélja? Avagy nem az-e, hogy ama csupa véleke­désen épült jus fen tartassék, és boldogabb időkre halasztassék ?

Next

/
Thumbnails
Contents