Irínyi József: Az 1790/1-ki 26-ik vallásügyi törvény keletkezésének történelme (1857)
Előszó
— 117 még nem oly testvéri szeretettel tekintenek minket, mint mi óhajtanok, a püspökök példája nyomán kölcsönös szeretetünkhöz fognak hajolni. Ha vájjon a római kath. vallás jogaival ellenkező, s a többször idézett békekötések értelmén és czélján túl és kivül, valamit méltóztatott-e nekünk felséged adni? a kegyelmes válasz részletes elemzésénél ki fog tűnni. Azon kifejezés azonban: „constitutionalÍ3 vallás," mely minden nép törvényeiben ismeretlen, s ezen országgyűlésen találtatott fel először jogaink kijátszására, nem bír határozott értelemmel. Mert ha minden vallás, mely az ország törvényei által (pragmaticis constitutionibus) állapíttatott meg: constitutionalis, ugy mind a két hitvallású evangélikusokat is megilleti ezen névvel a feldíszítés. Ha pedig az alkotmánynyal egykorú vallását jelenti az országnak, akkor nálunk a pogány vallás az alkotmányi, mert a szent István idejében folytatott vallás már a vezérek alatt meg volt a kormányzás megalapításakor a történelem bizonyítása szerint. A görög vagy latin szertartású keresztyén vallás váltotta-e fel a pogányt ? a történelmi irók vitatása alá hagyjuk. Annyi bizonyos, hogy azon katholika, vagy is a mi mindegy, azon egyetemes keresztyén egyházi hit elveiben, melyet sz. István l-ső könyve 1-ső fej. 4-ik §-ában oly világosan előad, mind a g egyesültek, mind a g. nem egyesültek, mind a két hitvallású evangélikusok teljesen megegyeznek a római katholikusokkal. Miuél fogva, miután a keresztség egysége által (mellőzve az elmé3 hittudorok vitáit) minden keresztyén mintegy egy testet alkotunk, miért nem nyilváníttatik a király és ország által minden javadalom, mely bárminő czinien a polgárokat illeti, tulajdon az ország első alapitói .szerint, minden polgárra nézve különbség nélkül közösnek? mi ugyan át nem láthatjuk ) István emiitett törvénye Athanásiusra hivatkozva szól a katholika" (nem használva e szót : „római"; hitről. Álljon itt e tárgyban a következő idézet: , Mi a katholika hit ? kérdi a fccolonellus (az 1674-ben nápolyi gályákra kisért magyar evangélikus lelkészektől). Melyre felele Lányi G y ö r g y (korponai ágostai hitvallású tani tó) , mi tudjuk azt az Atlianásius Symbolumából mi a közönféges hit: Mert az egy istent háromságban, a háromságot egy istenségben hisszük, és tiszteljük, ki atya, fiu és szent lélek Hisszük a Krisztus Jézust egyetlen egy idvezitőnek és közbenjárónak lenni, a ki született a boldogságos szűz Máriától, megfeszíttetett, megholt, feltáraadott, az égbe felment, és onnan eljön Ítélni eleveneket és holtakat. Ezt pedig szívesen hisszük és valljuk az anyaszentegyház tudománya szerint.