Horváth Mihály: Magyarország függetlenségi harczának története 1848 és 1849-ben - 3. kötet (1871)

Hetedik könyv: Az orosz interventio

Első fejezet. Az orosz ínterveiitió indokai. 37 s tőlünk mégis oly távol múltra! Ki nem érti, például, már IMS. Méjw most, mily nevetséges ingénylet volt a századnak azon egész bölcsesége, mely magával jámborul elhitette, hogy sikerűit leigáznia a forradalmat az alkotmányos exorcismus által, le­lánczolnia annak rettentő erejét a törvényesség egy formulája által? Ki tudna még kételkedni a történtek után, hogy azon percztől kezdve, melyben a forradalmi elv valamely társaság vérébe behatott, annak minden rendszabályai, az egyezkedés­nek minden módjai nem egyebek kábító szereknél, melyek képesek ugyan egy perezre elaltatni a beteget, de a bajt nem akadályozhatják meg folyamában? „És ím az ok, miérthogy a forradalom, miután elnyelte a restauratiót, mely Francziaországban, mint a tekintélynek utolsó romja, gyűlöletes volt előtte, — azon másik, tőle szár­mazott hatalmat sem tűrte jobban, melyet 1830-ban elfogadott ugyan, hogy Európával kibéküljön, de a melyet azonnal meg­semmített, mihelyt ez a helyett, hogy szolgájává lett volna, azt merte hinni, hogy annak urává lőn. „Legyen szabad ez alkalommal egy észrevételt tenni. Miként történhetett, hogy Európának valamennyi fejedelmei, valamennyi státusférfiai közt, kik azt ez utolsó időben kor­mányozták, csak egyetlen egy van, ki mindjárt kezdettől fogva megismerte, megjelölte az 1830-ki nagy csalódást, és a ki azóta, egymaga Európában, s egymaga talán környezeté­ben is, nem engedte magát általa megszállatni? Szerencse, hogy Oroszország trónján ül e fejedelem, kiben az orosz eszme meg van testesedve; és a világ jelen állapotában egyedül az orosz eszme van elég távolságban a forradalomtól, hogy józanon megítélhesse az eseményeket, melyek abból szár­maznak ! „Miket a császár 1830 óta előre látott, a forradalom nem késett pontról pontra teljesíteni. Minden engedményeket, min­den elvbeli áldozatokat, melyeket a monarchikus Európa a júliusi rendszernek, a status quo bálványa érdekében hozott,

Next

/
Thumbnails
Contents