Horváth Mihály: Magyarország függetlenségi harczának története 1848 és 1849-ben - 3. kötet (1871)

Hetedik könyv: Az orosz interventio

Első fejezet. Az orosz interventio indokai. 13 lani; sérelmeinket meg kell bőszülnünk; a véggyőzedelem Aprii. bizonyos; s ha nem volna is az, veszszünk inkább, mint béküljünk! Szóltak így többen, igaz, midőn a békepárt márczius végén élénkebben kezd vala mozogni. De e szólásmód a többségnél csak azt akarta jelenteni, hogy miután annyiszor süker nélkül kisértettük meg a békülést, többé mi arra nem tehetünk becsülettel kísérletet. Am tette volna meg csak az udvar az első lépést a békülésre, — mi a multak után bizonyára őt illette; és tette volna meg azt oly módon, hogy őszinteségéről s a nemzeti alkotmányos jogok tiszteletben tartásának szándokáról elég biztosítást nyújtson: nagy valószínűséggel állíthatni, hogy még az eddig amúgy beszélők nagyobb része is kész leend vala a feledés fátyolát vetni a multakra s elfogadni a biztosított békét. A nemzet értelmisége többségéről, mely csak szomorú kénytelenségből, csupán, mivel az udvar eddig békélni nem akart, viselte az önvédelmi háborút, kétséget sem szenved hogy: ha az udvar most a nemzeti becsülettel megférő, biztos békét ajánl, örömmel ragadja meg a feléje nyújtott kezet, jól tudván, hogy kivívott győzedelmei még koránt sem eldöntők; s ha sikerülne is még nagyobbakat nyernie: Európa jelen körülményei közt, magára hagyatva, és sem más külhatalom, sem a mindinkább csilapuló kül forradalmak által nem gyámolítva, az egész külföldtől teljesen elzárva, vég elszakadását s függetlenségét alig fogná kivívhatni Ausztriától; mely, ha maga velünk nem birna, mint már az erdélyi orosz interventio kétségtelenné tette, kül szövetségesektől támogatva fogná ellenünk mind untalan megújítani a háborút. És hogy ily kül interventio most, midőn nem egyik vagy másik hatalomtól, hanem a trónokat megingatott forradalmi szellemtől félthették a régi státus-rendszerre alapított súlyegyent, nagyobb nehézségekre találna a nyugoti hatalmaknál —f kik követeinket elfogadni sem akarták; kiknek egyike, s épen az, melytől ezt várni lehetett volna, maga is interveniált Rómában a népszabadság elnyomására; másika, mint