Horváth Mihály: Magyarország függetlenségi harczának története 1848 és 1849-ben - 2. kötet (1871)

Negyedik könyv: A dynasztia nyilt háborúja az ország ellen s ennek önvédelme Budapest megszállásáig

Második fejezet. A lács-bánsági háború hadaink kivonnltáig. 73 hány jól intézett kartácslövet által megfutamíttattak s szét-j^ y°yverettek. Boczkó Dániel kormánybiztos azonnal rögtön itélő biróságot állított fel a hely szinén, mely az elfogott főbb czinkosok közöl hatot, ijesztő példa végett, azonnal kivégeztetett. E szerencsétlenek vallomásai szerint is, leginkább a várbeliek lázító izgatása birta őket a felkelésre. De alighogy e zavargás elfőj tátott, pár nap múlva Erdélyből nyert újabb táplálatot a lázongási métely. Riedl császári őrnagy két század gyalogsággal, ugyanannyi oláhnyelvű székely huszársággal — melynek két századát, mint tudva van, mindig oláhok alkották, — s mintegy nyolcz ezernyi, egész a dühösségig felizgatott felkelt néppel tört be Arad megyébe, borzasztó pusztítást tévén mindenütt a merre járt. Biedlnek azon kettős czél tűzetett elébe, hogy a marosvölgyi oláhságot fellázítsa és az erdélyi érczhegységben lévő bányavárosokat elfoglalja. 0 azonban értesülvén Gál seregének közeledtéről, nem mert mélyebben lehatolni a Marosvölgybe; hanem Zaránd megyébe, onnan pedig Erdélybe húzódott vissza. Grál egészen Kőrösbányáig nyomult utána, hol aztán a számos magyar foglyokat kiszabadítván, az ellenszegülő Dombrava, Guravoj és Acsucza helységeket elpusztította s Jankunak a Mogura hegységben lévő néhány ezernyi felkelt népét szétriasztotta. A mozgó csapat november 10-kén tért az ó-aradi táborba épen midőn Berger a várost harmadszor ágyuztatá. A generálnak ezen ágyuztatással az volt czélja, hogy a magyar had figyelmét a városra fordítsa. Élelmi szerei ugyanis eleitől fogva szűken, s most fogyatékán lévén, titkos útón segélyezésre szólítá a temesváriakat. Rukavina tábornok azonnal mintegy két ezernyi gyalog s lovas hadat nyolcz ágyúval indított meg részben Arad, részben Lippa felé; mely útjában mindenütt felkelésre kényszeríté az oláh lakosságot. A két várbeliek szándoka azonban értésére esett mind Máriássynak mind Nagy Sándornak; minek következtében ezek összehangzó működést határoztak. Nagy Sándor a temesváriak oldalában Knézig nyomult előre; Máriássy pedig 800 emberrel Vingáig