Horváth Mihály: Magyarország függetlenségi harczának története 1848 és 1849-ben - 2. kötet (1871)
Negyedik könyv: A dynasztia nyilt háborúja az ország ellen s ennek önvédelme Budapest megszállásáig
50 Negyedik könyv. A háború kezdete Budapest megszálltáig. 1848- 0kt- Ludoviceum nevet nyert Mária Ludovica királynő nevéről, ki midőn 1808-ban megkoronáztatott, a nemzettől neki szokás szerint felajánlott koronázási ajándékot nagy részben ezen intézet számára engedte át. A fényes épület Pest keleti szélén már 1836-ban készen állott; a nemzet hajlandó volt azt gazdagon megalapítani; de mivel azt kivánta, hogy fiai ott a hadi tudományokban nemzeti nyelven taníttassanak, a bécsi kormány semmi módon nem engedte meg az intézet felállítását; s a palotaszerü épület mind eddig néptelenül állott. Most annál nagyobb szüksége volt a nemzetnek ilyféle intézetre, mennél inkább éreztetett hiánya a tudományosan kiképzett katonatiszteknek. Mészáros hadügyminiszternek mindjárt tárczája átvételekor, egyik első gondja lett az intézet felállítása, és azonnal nagy tárgyszeretettel s ismerettel fogott is hozzá. Azonban, a sereg szervezésének tömérdek munkájával elhalmozva s a több ízbeni hosszas táborban léte által meggátolva csak nov. végén fogá fel ismét az intézet ügyét; midőn végre minden arra vonatkozó terveit befejezvén, a tanfolyam megkezdését a következő év elejére tűzte ki. Diplomatikai Míg az országban ekként folytak a hadi készületek, a u e ehe ' honvédelmi bizottmány s annak élén Kossuth a külországok kormányainál is megkísértett némely lépést, hogy azokkal barátságos viszonyt kössön; de, fájdalom, mindenütt sikeretlenül. A franczia respublica eleinte óhajtani látszék ugyan kormányunkkal az összeköttetést, s maga adá ennek értésére óhajtását, Párisban egy magyar követet láthatni, részéről szinte hajlandónak nyilatkozván, képviselőjét Budapestre küldeni. Hír szerint ily képviselő már ki is volt volna jelölve Duprat Pascal személyében. Ennélfogva tehát még Batthyáni Lajos Párisba gróf gróf Teleki Lászlót küldé a magyar kormány meghatalmazott képviselőjévé Párisba. Azonban, mire Teleki odaérkezett, bár alkalmasb egyéniséget ezen állomásra kormányunk nem találhatott volna, ott is megváltoztak a körülmények. Azért-e, mivel Teleki megbízatása nem a király aláírásával adatott ki;