Horváth Mihály: Magyarország függetlenségi harczának története 1848 és 1849-ben - 2. kötet (1871)
Negyedik könyv: A dynasztia nyilt háborúja az ország ellen s ennek önvédelme Budapest megszállásáig
44 Negyedik könyv. A háború kezdete Budapest megszálltáig. okt. saját nevükben, hanem a bizottmány nevében intézkedtek, hiányzott a felelősség. Kossuth tehát úgy kivánta szervezni a kormányt, hogy mindezen hiányok pótoltassanak : egység, rend, felelősség legyen az igazgatás külön ágaiban. E végett ő, s hihetőleg azért is, mert az oly esetlegesen támadt honvédelmi bizottmánynak néhány tagját nem szívesen látá részt venni a kormányban, a külön tárczák vezetésére felelős minisztereket kivánt kineveztetni a maga elnöklete alatt. Értekezett is e végett többekkel, kiket az egyik vagy másik tárcza elvállalására felszólított; de nagy nehézségekre találván, nehogy viszályt idézzen elő, szándokával felhagyott s csak arra szorítkozék, hogy a közigazgatásnak a körülmények által kiváló fontosságot nyert némely ága, külön egy-egy bizottmányi tag vezetésére bizassék. S így lőn, hogy ő maga, az egésznek intézése mellett, a financzügy főbb tárgyait s a seregkiállítás gondját, a pénzügyi igazgatást Duschek státustitkár, az újonczok felszerelését Nyáry Pál, a hadügy egyéb ágait Mészáros, a rendőrséget Madarász László stb. vette át. A hadsereget illetőleg, a schwechati ütközet óta főgondja volt Kossuthnak, hogy az mind a feldunai táborban, mint egyébütt nemzeti lábra állíttatván, azon különbség, mely eddig a régi sorkatonaság, a honvédek s önkéntes csapatok közt létezett, megszűnjék, s az alkotmányra minden zászlóalj feleskettetvén, bensőleg is egyaránt szerveztessék, a nemzetietlen vagy épen ellenséges elemektől pedig megtisztíttassék. Ez utolsóra annál nagyobb volt a szükség, mivel az alvidéken eddigelé leginkább a rosz érzelmű tisztek árulása rontotta meg a működések sükerét. Például Witte őrnagy még októberben is olyféle tanácskozmányokat tartott néhány tiszttársával és olyatén aláírásokat gyűjtögetett, melyek egyenesen a honárulási bűnök sorába esnek. A szervezés mellett, mi a fegyelmet biztosítá, a sereg szaporítása volt a főgond. üjonczokban nem volt hiány; mert