Horváth Mihály: Magyarország függetlenségi harczának története 1848 és 1849-ben - 2. kötet (1871)

Negyedik könyv: A dynasztia nyilt háborúja az ország ellen s ennek önvédelme Budapest megszállásáig

Első fejezet. A közhangulat. Békéliisérlet. Hadi készületek. 37 hogy a feliratnak, ha a fejedelem kezébe jut, nagy hatása ím- oktlesz annak gyöngéd kedélyére, meggyőződve lévén egyébiránt is, hogy ő az udvari kamarilla által féltékenyen őriztetvén, azokból alig tud valamit, mik az országban történnek. Arra forditák tehát gondjokat a püspökök, hogy a fölirat valóban fel is jusson a király kezeibe; s e végre testületük egy tagját, Fogarassy czímzetes püspököt bízták meg a fölirat kézbesitésével. Fogarassy püspök, minthogy a határszélek a schwechati ütközet után osztrák hadakkal valának megrakva, több napig Pozsonyban kényteleníttetett vesztegleni. Közié itt küldetése czélját Kossuthtal is, ki helyeslé ugyan a küldetést, de kijelenté, hogy attól semmi eredményt nem vár. Nézete valósult is nem sokára. Fogarassy végre november 10-ke körül érkezett Olmützbe. Meghal]gattatást kérvén, Lobkovitz herczegtől azon választ vette : miszerint ő Fölsége testületektől nem fogadhat el küldöttséget s lepecsételt iratokat nem szokott átvenni. A küldött, hogy czélját érje, nem ellenzé, hogy a fölirat mielőtt a császár-király elébe jutna, felbontassák s azt e végett át is adta a herczegnek. A fölirat az eredeti mellett német fordításban is meglévén, az udvari kamarilla tagjai közt azonnal nagy sürgés támadt, s az adandó válasz végett tanácskozások tartattak. Válaszul végre az mondatott a püspöknekhogy a császár a fölirat több pontjaiért, különösen azért, melyben mondatik, hogy a háború a kir. trónra nehezedik, és melyben a püspöki kar a királyt esküjére bátorkodott emlékeztetni, igen neheztel, s azért őt, mint a kath. főpapok küldöttjét, semmi esetre sem fogadhatja; hanem mint egykori udvari káplánt, Lobkovitz jelenlétében látni mégis kívánja, oly feltétel alatt mindazáltal, hogy küldetésének tárgyáról egy szóval se emlékezzék. A jámbor püspök e szabályt valóban a király parancsának tartván, a helyett hogy visszatért volna, a királynál csakugyan mint magán személy tisztelkedett, ki aztán őt némi közönyös dolgokról folytatott beszélgetés után azon kéréssel bocsátá el magától, hogy társainak is mondaná