Horváth Mihály: Magyarország függetlenségi harczának története 1848 és 1849-ben - 2. kötet (1871)

Negyedik könyv: A dynasztia nyilt háborúja az ország ellen s ennek önvédelme Budapest megszállásáig

Első fejezet. A közhangulat. Békekisérlet. Hadi készületek. 25 annak ármányait, ostorozta árulását s eró'szaktételeit. De im- 0ktmagán körökben, kivált azokéban, kik magokat alaptalan remények csalódásaival táplálni nem szokták, mindinkább a kibékülés, sőt ha kell, meghajólás szükségéről folyt a társalgás. Nem ritkán lehetett hallani olyféle nyilatkozatokat, miképen a jelen állapotnak, mely végromlásra vezet, mennél elébb, bár mi módon s áron véget kell szakasztani; mert azon mulasztások után, melyek a mult hónapok alatt megtörténtek, oly készületlen állapotban, minőben a nemzet létezik, haza elleni vétek volna, tovább is újjat húzni s harczra kelni a dynasztiával. Minthogy az ellentállásban nincs remény, békét kell kötni bár mi áldozattal. Ha a pénz, had és kereskedelmi tárczák eltörlése, a státusadósságok egy részének elvállalása a többi törvényeket és jogokat biztosíthatja: ám ezen áldozatokra is készen kell lenni. Sokan még a leglelkesebb hazafiak közöl is ekként okoskodván, hajlandók valának követni a hajós példáját, kit a körülte tomboló vihar arra indít, hogy, menekülés reményében, drága terhének egy részét önként a hullámok közé temesse. De nem igy gondolkodott Kossuth és vele együtt a nem- Kossuth zet nagy része. Mi befolyása volt az ő jelen gondolkodására s "éneTindovéleményirányára a haza ügye s a teendők felett annak, hogy kala reactio által a király nevében kiadott manifestumokban ő névszerint felségsértőnek vádoltatott : azt csak ő maga, s a veséket és szíveket vizsgáló isten tudja. Annyi bizonyos, hogy ő nem hajlott a békepolitikára, ő a békekötést lehetetlennek tartotta Az udvari reactio azon ármányos fogása, mely által őt egyedül terhelte a felségsértés vádjával; őt egyedül jelölte ki azok gyűlöletének tárgyául, kik a jelen állapotokból menekülni óhajtának; egyedül reá mutatott, mint bűnbakra, kinek feláldoztával másoknak kegyelmi reményeket tüntetett fel a hódolat jutalmául, — kétségkívül tetőpontjára emelték szivében az udvar elleni gyűlölet indulatát. A borzasztó sors, mely őt azon esetre várá, ha a nemzet meghódolván, vagy leigáztatván, ő az udvar hatalmába esnék, őt természetszerű-