Horváth Mihály: Magyarország függetlenségi harczának története 1848 és 1849-ben - 2. kötet (1871)
Negyedik könyv: A dynasztia nyilt háborúja az ország ellen s ennek önvédelme Budapest megszállásáig
Első fejezet. A közhangulat. Békekisérlet. Hadi készületek. 23 gáncsolandó, hogy elmulasztott elégséges erélyt kifejteni, hanem azért, hogy oly térre állt, oly politikát követett, mely szerint lehetetlen volt a szükséges erélyt kifejteni; a körülményekkel megalkudni tudó politikai eszélyt pedig a függő kérdések megoldásában egészen mellőzte. Nem hanyagság, nem jó akarat s hazafiúság, hanem politikai ildomosság s előrelátás hiánya, tévesztett szempont, szerencsétlenül választott irány és helytelen politika az, mit a történelem méltán gáncsolhat az első független minisztériumnak eljárásában. Minisztériumunk végre maga is belátta, hogy ily politikával az ország veszedelme nélkül a kormányon tovább meg nem maradhat : lemondott tehát. De már késő volt! A reactio már a felszított rácz lázadás és horvát pártütés, hadi erejének összpontosítása, olaszországi szerencsés hadjárata s azon bizonyosság által, hogy szükség esetében az orosz hatalomban támaszt nyer, annyira megerősödött, hogy minden tartalék nélkül nyíltan felléphetett a nemzet ellen. A nemzet ellenben oly erőtlenségbe sülyedt már, hogy nem is remélheté, miképen egy erélyesebb politikájú minisztérium, bár az országgyűlés nagy többsége olyant kívánt, megerősítést nyerjen a királytól. Batthyáni Lajos tehát újra a kormányra lépett; s miután meggyőződése szerint a nemzet ellentállásra nem is gondolhatott többé, egy még simogatóbb s engedékenyebb politikát követendő minisztériumot terjesztett fel. De már hasztalan kísérté meg a loyalitásnak s engedékenységnek egész az áldozatig menő bizonyítványaival lecsilapitani a vihart, kieszközleni a békés kiegyenlítést: a reactio reá többé nem hallgatott; győzedelmét a harcztéren bizonyosnak tartván, alkudozni többé nem akart a nemzettel, melyet, mivel készületlen volt, gyöngének tartott. És e hitében Batthyánit is lemondásra kényszerűé, Kossuthot és pártját, vagy is a nemzet nagy többségét, mely jogaitól elállani, függetlenségéről lemondani nem akart, lázadónak, felségsértőnek nyilatkoztatta, s előbb Jellasicsot, aztán Windischgratzet teljes hatalommal ruházta fel az ország leigázására.
