Horváth Mihály: Magyarország függetlenségi harczának története 1848 és 1849-ben - 2. kötet (1871)

Ötödik könyv: Az ország védelme Debreczenből

230 Ötödik köuyv. Az ország védelme Dübrec/.enböl. 1849. jau. erősítette, s annak vezérletére a vitéz, de szerencsétlen Mé­száros helyébe Klapka ezredest nevezte ki vezérré. A nemzeti ügy ezen anyagi támogatása mellett különös gondja volt arra, hogy az elcsüggedt kedélyek erkölcsi ereje újabban is lelkesedésre gyuladjon. S e tekintetben nem csak az itt s amott felmerült apróbb szerencsés eseményeket, ha­nem magát a balsorsot és szerencsétlenséget s az ellenség által elkövetett hibákat és baklövéseket is egyaránt nagy ügyességgel zsákmányolta ki czéljára. Különösen jó alkalma nyilt erre január 13-kán, midőn a Windischgrátzhez küldött békekövetség jelentése tárgyaltatott a képviselő' házban. Voltak többen, kik az e tárgyat illető pesti határozathoz ragaszkodva, óhajtották, hogy a békekövetség, daczára Win­dischgrátz általi kevély, minden kibékülést lehetetlenné tevő válaszának, kiküldetésében és felhatalmaztatásában továbbra is meghagyatván, oda utasíttassák, hogy működését a körül­mények szerint folytassa, s ha lehet, Ferencz-Józsefhez jusson fel. Kossuth ez alkalmat megragadva, szószékre lép s miután a dynasztiának az ország irányában követett politikáját éles szavakban előterjesztette, imígy kiálta fel: Kossuth „És most már kérdem, mi értelme van azon szónak, beszéde T. . ,, jan. 13-kán. melylyel herczeg Windischgrátz válaszolt: „Unbedingte Unterwerfung" ? „Nem annyi-e ez mint: Magyarország szűnjék meg Ma­gyarország lenni és legyen az ausztriai birodalom eldarabolt tartományai közöl egy, nemzeti lét, országos existentia nél­kül? Nem annyi-e, hogy a nemzet irja alá saját halálának ítéletét ? „Már most kérdem a képviselő házat, melytől a béke ára gyanánt nem kevesebbet kívánnak, mint halált, a nemzetnek halálát, ha nem is ember, kiben önérzet van, — ha nem is magyar, kinek a multakra visszaemlékezve kötelességei vannak ősei és maradékai iránt, — ha nem is képviselő, kinek szent tiszte, megőrzeni a nemzet jogait, hanem csak féreg volna, nyomorult féreg, mely a földön csusz s melynek azt kötik

Next

/
Thumbnails
Contents