Horváth Mihály: Huszonöt év Magyarország történelméből 1823-tól 1848-ig - 3. kötet (1868)

Nyolczadik könyv: Az átalakulás forradalomszerű keresztülvitele

502 Nj'olczadik könyv. Az átalakulás forradalumszcrü keresztülvitele. mindnyájan külön üdvözöltcttek. A király válasza csak rövid, de kedélyes vala: „Örömmel jöttem hozzátok, — igy szólott magyar nyelven, — mert kedves magyar népemet most is olyannak találom, mint mindenkor tapasztaltam; s azért kivánva kívánom a hű rendeket magam körül látni." A királyné nyelvünket nem értvén, latinál felelt. Ferencz Károly a maga és fia nevében egyebek közt a következőket mondá szinte magyar válaszában: „ . . . . Ugy tartom, hogy minden, mit e nemes lelkű nemzet és ennek nemzetisége dicső felvirágzására csak óhajtani lehetett, azon törvényekben, melyeknek szentesítése ünnepében részt venni különös nyereségemnek tartom, bőven fellelhető. Senki a magyar névnek dicsőségét nálamnál jobban nem kivánhatja . . . ." Más nap, april 11-kén, minden örömben és fényben úszott Pozsonyban, hol a maga előjogairól s privilégiumairól önként lemondott arisztokratia oly dicsőén, mint soha még egy ország nemessége sem, vala bevégzendő a maga eddig kizárólag gyakorlott, törvényhozási eljárását. Nem fogunk hosszan mulatni a fő arisztokratia és főpapság számtalan fel és alá léptető fényes fogatainak s még fényesebb nemzeti díszöltözetének elbeszélésénél; sem azon, különben nagyszerű jelenetet nem irjuk le, melynek látása bizonyosan minden idegen nézőre meglepőleg hathatott, midőn a rendeknek s az országgyűlési ifjúságnak több százból álló, részben szinte fénytől csillogó, részben egyszerű nemzeti öltözetű serege, komoly méltósággal, az ország házából a primási palotába vonult, hol, szokás szerint, valamint a megnyitó ugy befejező királyi ülés is tartatott. Legyen elég megjegyeznünk, hogy bár ez volt Magyarország nemességének utolsó hivatalos és országos rendi fellépése, mégis mindenütt, az élemedett törvényhozókon, kiket hajdan „patres patria?" czímmel szeretett megtisztelni a honi diákosság, nem különben mint az ifjúságon, mely a „haza remé-