Horváth Mihály: Huszonöt év Magyarország történelméből 1823-tól 1848-ig - 3. kötet (1868)

Hatodik könyv: Reformtörekvések a kormány részéről. A nemzet s kormány közti harcz a reformok iránya miatt

Harmadik fejezet. Egyéb kormányszabályok. 95 pedig oda utasíttassanak, hogy e sérelmeket, minden más 1845. tárgyak felvétele előtt, ügyekezzenek orvosoltatni. Egyébiránt saját kebelökbenr a mennyire csak lehe­tett, folyton védik vala magokat a megyék rendéi az ad­ministrátorok hatalomfoglalásai ellen, s minden módon gá­tolni ügyekeztek avatkozásaikat az igazgatásba, melyet szá­zados szokás a rendek által választott alispánok számára biztosított. Több megye óvást tett az ellen, hogy az admi­nistrátorok a törvényszékeken is elnökölni kezdtek, ellenére nemcsak a százados szokásnak, hanem a törvénynek is, mely szerint, megyei körben egyedül a közönség által vá­lasztott birák ítélhetnek. Heves megye azonban nem elége­dett meg az óvással; hanem, gróf Keglevich Miklós indít­ványára, egyenesen elhatározta : hogy a táblabírák az ad­ministrátor elnöklete alatt törvényszékül ne üljenek össze. De a helytartótanács e határzatot utóbb megsemmisítette. Es így folyt a harcz egyebekben is a megyék rendéi s az administrátorok, illetőleg a nemzet és a kormány között. Bár az administrátorok a kormány által mindenben feltét­lenül pártoltattak, a rendek erélyes kitartása mégis több megyében győzött. Ilyenkor aztán legtöbb esetben királyi biztosság küldetett a megyére. E harcz kimeneteléről azon­ban utóbb les^; még alkalmunk szólani. Midőn a történelem a kormánynak ezen tévedéseit, s Akormány­• rendszer hi­a törvényeknek, ha nem épen mindig betűjével, de SZellO- báinak oka. mével bizonyára összeütköző szabályait szigorúan meg­róvja : igazságtalannak mindazáltal nem szabad lennie azon státusférfiú iránt, ki ez időben kormányunk élén állott. Apponyi kanczellár hazafiúi szellemét mind ezen tévedé­sek mellett sem lehet kétségbe vonni; ezt még azok sem tették, kik egyébiránt a legnagyobb hévvel támadták meg kormányrendszerét. A mérsékeltebbek önként elismerték, hogy az ő czélja, a kormánynak többséget szerezni, magá­ban véve nem rosz, bár idővel az, az alkotmányra nézve, veszélyessé válhatik; elismerték, hogy a mire ő törekszik,

Next

/
Thumbnails
Contents