Horváth Mihály: Huszonöt év Magyarország történelméből 1823-tól 1848-ig - 2. kötet (1868)
Negyedik könyv: A kormány ellenhatása a szabadelvű nemzeti irány ellen V. Ferdinánd első kormányéveiben
38 Negyedik könyv. V. Ferdinánd első kormánytívei. későbbi országgyűlések ifjúságától. Az ifjak szereplése az országgyűléseken eddigelé csak abból állott, hogy a szabadelvű követek beszédeit élj énekkel raagasztalák, a kormánypártiakét pedig türelmetlenül lezúgták. Az országos teremen kivül többnyire játék, hiú időtöltés, tivornya foglalá el üres idejöket. A lefolyt országgyűlés ifjúságának azonban az eddigitől egészen különböző s általában komoly irányt adtak azon eszmék, melyek a franczia júliusi forradalom s a lengyel felkelés hatásából keletkeztek, s melyeket saját belállapotaink, a mindinkább terjedő átalakúlási vágy, a növekedő reformmozgalmak s azoknak radikál irányzatai s megyei gyűléseink komoly politikai színezete nem kevéssé ápolának. Ezen ifjúság általában igen komoly, a hazafiság érzelmeitől csaknem túláradó, szabadságért, demokratiáért lángoló, lelkesedett, majdnem fanatisált vala. Az új politikai irány, mely nemzetünkben oly élénken nyilatkozott, minden nemes sóvárgásaival, minden erényeivel s túlságaival hatványozva tükröződött vissza ifjúságunk fogékony, heves kedélyéről. Kedvencz olvasmányát ama könyvek tették, melyek a demokratiai irányt s elveket ez időtájban oly nagy sükerrel terjesztették Európában. Börne nagy hirű Párisi levelei, Laramenais Egy hivő szavai kézről kézre forogtak kezei közt. Számosan csak ezek kedvéért tették sajátjukká a franczia nyelvet; kik aztán magyar fordításban, s mivel kinyomtatni tilos vala, kéziratban közölték azokat egyéb társaikkal. Az elébb divatos, könnyelmű időtöltést, hiú vagy épen kicsapongó mulatságokat általában szorgalmas olvasás, ismeretgyűjtés, a külesemények és állapotok tanúlmányozása váltá fel közöttök. Kik a régi mód szerint kávéházakban pazarIák idejöket, a többiek által megvettetve, semmi becsűltetésbén sem részesültek, a jobbak társaságából is kizárattak. Az országos teremben ezen ifjak nemcsak tapsoló viszhangjai voltak többé a szabadelvű szónokoknak: hanem magoknak is volt már véleményök s politikai hitvallásuk,