Horváth Mihály: Huszonöt év Magyarország történelméből 1823-tól 1848-ig - 2. kötet (1868)

Negyedik könyv: A kormány ellenhatása a szabadelvű nemzeti irány ellen V. Ferdinánd első kormányéveiben

Első fejezet. Az 1832/6-ki országgyűlés második fele. 23 lem élénkebb lendülete az égető szükségek közé tartozott. 1836. Ez volt oka; hogy a rendek nagy része, miként fentebb láttuk, az országgyűlés kezdetén, a nemzetgazdasági mun­kálat tárgyalását kívánta elsővé tenni a sorozatban; s csak a még sürgetőbb szükségnek engedve, fogta fel elébb, a kormány akarata szerint is, az úrbéri munkálatot. Most azonban, kivált ama tapasztalat után, hogy mily nehéz va­lamely engedményt kiküzdeni a kormánytól, s annak előre­látásában , mily hosszan kell majd harczolniok egy méltá­nyosabb, az ország érdekeivel egyezőbb vámszabályzatért: addig is legalább egjmémiben óhajtának megfelelni az anyagi érdekekre vonatkozó közvárakozásnak. E tekintet­ben kivált a közhitel megszilárdítása s az iparos osztály szaknevelése tapasztaltaték a legkiáltóbb szükségnek. A hitel hiánya leginkább magánjogi és igazságszol- Hltel" J b & J Ö t> ^ ö törvények. gáltatási viszonyainkból származott. Már Széchenyi irataiból is mindenki meggyőződheték, hogy mig birtokjogi törvé­nyeinkben gyökeres reform nem intéztetik, az ősiség, fis­kalitás, hitbizományok el nem törűltetnek, s mig az adós­nak fizetési hanyagságát, könnyelműségét, lelkiösmeretlen­ségét legyező régi törvényeink nem reformáltatnak, egy szintoly szigorú mint óvatos váltótörvény létre nem ho-. zatik : mind addig nem tehetünk szert szilárdabb hitelre, s következőleg beruházmányi tőkékre, élénkebb forgalomra, virágzóbb iparra s kereskedelemre. De ezekre most, miu­tán a mostoha körülmények miatt a magánjog törvény­könyvét letenni kényteleníttettek, s az idő rövidsége egy váltótörvényi codex megalkotását nem engedte, a legvérme­sebb mérsékletűek sem gondolhattak többé. Csak némi póttörvényekről lehetett tehát szó. S ilyenek voltak a Fiume törvényszékeiről, a vásári s a kisebb érdekű világos kerese­tekben élő szóval, gyorsan eljáró bíróságokról alkotott s királyi megerősítést is nyert törvények. Hasonlíthatatlanul nagyobb előmenetelére szolgálhatott Iparisk°lák< 0,/ ° polytechm­volna ennél anyagi érdekeinknek az, mit a rendek az kum ügye.

Next

/
Thumbnails
Contents