Horváth Mihály: Huszonöt év Magyarország történelméből 1823-tól 1848-ig - 2. kötet (1868)

Negyedik könyv: A kormány ellenhatása a szabadelvű nemzeti irány ellen V. Ferdinánd első kormányéveiben

Második fejezet. Kormánykisérletek a nemzeti irány elfojtására. 99 dalmát. A büszkébb kedélyű, nemesebb önérzetű főrendűek, 1837-1839. kiknek szivében az önzés nem fojtotta volt el a hazaszeretetet, önmagok is mindinkább szégyenleni kezdték ezen, a nemzet elsó'szülötteihez oly méltatlan állást; mindinkább érezni kezdék a nemzet növekedő gyűlöletének veszélyeit. Kételkedni sem lehetett ennél fogva hogy, ha valaki ama közvetítő politikával fellép, azonnal számos pártfelekre találand. Sőt még a kormány részéről is alaposan lehet vala várni, hogy olyféle conservativ párt keletkezését, mely az elutasíthatlan reformokban a radikál irányt mérsékelje, a demokratia rémalakját eltávolítsa, szinte örömmel üdvözlendi. A bécsi kabinet vezérei magok is belátták már tarthatatlanságát eddig követett politikájoknak, mely mind kellemetlenebb bonyodalmakat és zavarokat idéz elő. Szabadulni kívántak tehát tőle, kivált miután az ellenzék készületeiről, a kormánypolitikát a közelgő országgyűlésen minden erőből ostromolnia, mind harcziasabb hírek érkezének; a törvényhozás jóakaratát pedig azon körülmény szükségessé tette, hogy az 1830-ban tiz évre besorozott s nem sokára hazabocsátandó 48 ezer katonát újakkal kellé pótoltatnia. E kedvező körülményeket egy új kormánypolitika s Dessewfly annak támaszáúl egy erős conservativ párt megalapítására egy harmincz éves, lángeszű és szép készültségű főrendű, gr. Dessewffy Aurél ragadta meg. Aurél fia volt azon Dessewffy József grófnak, ki már 1802-ben, mint Sáros, 1805- és 1807-ben mint Zemplén, 1811-ben és 1825-ben mint Szabolcs országgyűlési követe, még az alkotmányos nemzeti ellenzék első soraiban állott; 1830-ban pedig, bár különben a haladás embere, de mint az ó-arisztokratiai alkotmány buzgó híve s a radikál reformok ellenzője, Széchenyi „Hitelét" Taglalat czimű munkájában, mint látók, süker nélkül ostromolta. Aurél kora fiatalságában a diplomatiai pályára készült; később azonban, mint naplójában maga följegyzé, — „a körülmények s érettebb belátás, mely a jó hazafinak a diplomatia pályáján kevés örömet Ígérhet, szán7*