Horváth Mihály: Huszonöt év Magyarország történelméből 1823-tól 1848-ig - 1. kötet (1868)

Első könyv: Bevezetés. Az 1825-ki országgyülés előtti viszonyok

38 Első könyv. Bevezetés. Mi az egyházi viszonyokat illeti, úgy látszik, nem hiányzott ugyan a kormányban annak érzete, hogy itt is átható reformokra lenne szükség; de szabadabb mozgást, mit, hogy czélszerűleg hathasson, múlhatatlanul igényel vala, az egyháznak sem engedett. Sőt, politikai rendszerének érdekében, még az állam szolgájává is alacsonyítá az egyházat, midőn a papságot, a lelkipásztorokat hivatásukkal merőben ellenkező olyféle szolgálatokra kötelezte, melyek őket híveikkel nem ritkán összeütközésbe hozták, hatásukat megbénították. — Ama viszályok következtében, melyekbe az udvar a pápával részint a lombard-velenczei püspökségek kegyúri kinevezése miatt, részint némi más politikai okokból bonyolódva létezett, számos magyar püspökség is sokáig, maga a primási szék majdnem tizenkét évig betöltetlenül hagyatott; miből aztán többféle hátrány, zavar, rendetlenség, viszály s a fegyelem meglazulása származott az egyházi életben. A forradalmi veszély az appenini félszigeten, 1820ban Ferencz császár és a pápa közt végre helyreállította a barátságos viszonyokat; minek következtében a magyar egyház is elláttatott főpásztorokkal. Esztergami érsekké s primássá Ferencz még azon évben Rudnay Sándort, elébb a magyar királyi kanczellariánál udvari tanácsost, majd erdélyi püspököt nevezte ki, ki magát a lefolyt Ínséges évek alatt jótékonysága által tűntette volt ki. Az új primás nagy tevékenységet kezd vala kifejteni magas állásában. Egyebek közt káptalanát Nagyszombatból, hova az még a török uralom idejében menekült vala, Esztergomba helyezte vissza. Majd 1822-ben egy országos zsinatban gyűjté össze a magyar korona területének püspökeit s más főpapjait, hogy velők kivált az egyházi fegyelem helyreállításáról s a lelkipásztorkodás gyarapításáról tanácskozzék. A kormány, féltékenységében még ezen, a szabadelvűségről épen nem gyanús gyülekezetbe is elküldeni kívánta a maga biztosát; mit, mint a főpapi kar irányában eddigelé példátlan bizalmatlanság jelét, csak nagy bajjal