Horn Ede: Államháztartásunk rendezéséről (1874)

66 szokásokra vagy különös érdekekre való tekintet előtte nem állhat meg. Egy megjegyzést azonban el nem hallgathatók. Határozott ellene lévén a merev központosításnak, meg­gyó'ződött harezosa a törvényhatósági önkormányzatnak, annak idején és isharczoltam az országgyűlésen ezen önkor­mányzatnak megcsonkítását czélzó *1870: XLII., 1871: XVIII. és 1872: XXXVI. t. cz. ellen; a ma czélbavett fordulatot tehát megelégedéssel üdvözölhetem. Csak attól félek, hogy bizonyos körökben a neophyta buzgóság túllő a czélon. Ilynemű veszélyes túlzást látok neo-deczentralis­táink részéről péld. abban, ha ma azt javasolják: hogy az összes ut, csatorna és folyamszabályozás ügyét vonjuk el az állam befolyása alól s adjuk át a törvény­hatóságoknak. A hogy ma vannak visszonyaink, tudni illik az értelem vagy érdekeltség azon csekély foka mellett a gyakorlati szükségletek és teremtmények iránt, különösen aíorgalmi élet iránt, a mely a mi megyei gyűlé­seinken még mindig hangadó köröket jellemzi, nagyon lehet félni, hogy ezen „reform" a mi nagyon is alacso­nyan álló közlekedési ügyünket évtizedekre visszaveti, vagy legalább is évtizedekre meggától minden komoly haladást. Megtakarítások eszközöltethetnek ugyan az ily deczentralizáczió által is az államkincstárra nézve, azonban a látszólagos megtaritások sokba kerül­hetnének az országnak; nevezetesen azon czélnak elérését, a melyre kell államháztartásunk gyógyítása ér­dekében mindenek felett törekedni: a népjóllétnek és közvetve a lakosság fizetésképességének fejlesztését, ko­molyan gátolná, a hol nem is tenné teljesen lehetetlenné. XXV. Alig vádolhatna optimistikus túlbecsüléssel valaki, ha azon takarítási javaslatok összegét, a melyek a magyar államháztartásban a XXI—XXIV. fejezetekben kifejtett reformok keresztülvitele által a legközelebbi években elér­hetők volnának, t i z—t izenegy millió forintra becsüljük. A törvényhatóságok kikerekitéséről szóló törvény­javaslat kilátásba helyezi, hogy ezzel egyidejűleg a járás­bíróságok száma 375 ről 391-re emeltetik ugyan, ellenben

Next

/
Thumbnails
Contents