Horn Ede: Államháztartásunk rendezéséről (1874)

56 mánynak. Legfeljebb néhány átalános megjegyzés teendő meg a megengedhető törlések iránya és terjedelme felett. XXII. Azon hangulat, mely a gondatlan, a rendelkezés alatt álló eszközöket túlhaladó pompavágyra irányult, már ama szervezetben is nyilvánult, mely 1867-ben adatott a ma­gyar ministeriumiíak. A had, tengerészet és külügyekről a k ö z ö s ü g y gondoskodik ; ennélfogva a különös magyar kabinetből elesik három tárcza, mely más alkotmányos államokban a legfontosabbnak tartatik. Ennek daczára van nekünk t i z tárczánk, mig teljesen önálló államok is 6—7, legfőlebb nyolczzal megelég szenek. Ezen, sem politikai, sem pénzügyi viszonyainkkal arányban nem levő fényűzéssel minél gyorsabban fel kell hagynunk; annál inkább is, mert ez a közérdekek legkisebb megsértése nélkül keresztülvihető. Mily sürgető szükségnek felel meg például az úgyne­vezett horvát minisztérium, különösen mii, miután az átnézett kiegyezés nem csak súlypontját, ha­nem teljes vezetését is a különös horvát ügyeknek Zág­rábba tette át? A hivatalos érintkezés egyszerű közve­títésére Budapest és Zágráb közt a miniszterelnökség iro­dája elegendő; az egészen természetes annak körébe tartozik. Hasonlóan áll ez a „k i r á 1 y személye kö­rülminiszter" teendőire nézve. Ezen tételnek volt értelme az 1848 alkotmányban, midőn Magyarország nem birt Ausztriával az uralkodó személyén kivül semmi kö­zössel, midőn teljesen független kormánya volt; akkor logikus, elengedhetlen volt, azt az országon kivül időző mo­narchánál képviseltetni. Az 1867 : XII t. cz. szerint azonban Magyarország érdekei, a mennyiben nem épen különös magyartermészetiek és ezért Bécsben tárgyalandók, birnak képviselettel a közös minisztériumban; a közös érdekeket képviseli azonkivül a delegáczió; a fejdelem átlag az év felét Magyarországon tölti; két, három magyar miniszter mindig útban van Bécs és Budapest közt; más esetekben a távírda lehetővé teszi a leggyorsabb tudósí­tást és értesítést Mire kell hát a magyar udvari minisz-

Next

/
Thumbnails
Contents